Felhívás és jelentkezési lap – Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor
2016-06-08
XVI. Apáczai Nyári Akadémia
2016-06-09
Minden elem

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége XXV. Nyári Egyeteme

Komárom, XXV. Jókai Mór Nyári Egyetem: 2016. július 11 – 16.

Rimaszombat, II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem: 2016. július 10 – 15.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2016. július 10. és július 16. között szervezi a XXV. Nyári Egyetemét, párhuzamosan két helyszínen, Komáromban és Rimaszombatban. Komáromban nyolc szakcsoportot hirdettünk meg, Rimaszombatban pedig öt képzés számít az érdeklődők figyelmére.

A szakcsoportok rendszerint 30 képzési órát tesznek ki, a továbbképzések egy része a Comenius Pedagógiai Intézet és a Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ akkreditált továbbképzése. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét arra, hogy a tartalmi felépítés nem teszi lehetővé az átjárást, ezért csak egy továbbképzésre lehet jelentkezni. A szakcsoportok minimálisan 15 bejelentkezett hallgatóval indíthatóak, a maximális létszám 25 fő. Az iskolákban és az iskolai intézményekben dolgozók mellett valamennyi programra jelentkezhetnek a pedagógiai pályára készülő egyetemi hallgatók is.

A Jókai Mór Nyári Egyetem Komáromban, 2016. július 11-én (hétfő) kezdődik, és július 16-án (szombat), 12.00-kor ér véget.

A II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem Rimaszombatban egy nappal hamarabb kezdődik: július 10-én (vasárnap), és egy nappal hamarabb ér véget: július 15-én, 12.00-kor.

Jelentkezni az SZMPSZ honlapján (www.szmpsz.sk) keresztül – csak elektronikusan – lehet 2016. június 20., éjfélig.

Tisztelettel kérjük a jelentkezőket, hogy időben regisztráljanak az SZMPSZ honlapján, mert 25 fő felett a rendszer már nem fogadja a jelentkezést, ilyen esetben más szakcsoportra lehet jelentkezni.

Az akkreditációval kapcsolatos jelentkezési lapot kizárólag postai úton (SZMPSZ / ZMPS P.O.BOX 49., 945 01 Komárno) kérjük elküldeni (postára adás dátuma: 2016. június 15.). A jelentkezéshez szükséges dokumentumok a cikk alján találhatóak.

SZMPSZ – XXV. Jókai Mór Nyári Egyetem, Komárom, 2016. július 11 – 16.

A jelentkezéssel együtt megrendelt ellátást, kiegészítő programot is magába foglaló részvételi díj:

  • A Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ akkreditált továbbképzéseire és a KM-4 nem akkreditált továbbképzésre a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ tagok és az egyetemi hallgatók számára 25,00 EUR, a többi pedagógusnak 35,00 EUR.

  • A Comenius Pedagógiai Intézet akkreditált továbbképzéseire a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ tagok és az egyetemi hallgatók számára 40,00 EUR, a többi pedagógusnak 50,00 EUR.

  • A Comenius Pedagógiai Intézet akkreditált továbbképzésére: Innovációk az iskolák és iskolai intézmények irányításában a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ tagok és az egyetemi hallgatók számára 60,00 EUR, a többi résztvevőnek 75,00 EUR.

A részvételi díjat a jelentkezés elfogadása után kell befizetni. Erről az SZMPSZ Komáromi Központi Irodája írásban értesíti a jelentkezőket.

30 képzési óra

S.sz.

Tanfolyam megnevezése

KM – 1

Kooperatív tanítás

Célcsoport: alap- és középiskolai pedagógusok, egyetemi hallgatók

Akkreditált képzés – Comenius PI

Előadó:Láng Éva

10 kreditpont

KM – 2

MEGTELT – a jelentkezést lezártuk!

Interaktív tábla – interaktív módszerek

Célcsoport: alap- és középiskolai pedagógusok, művészeti alapiskolák tanítói, mesterek, nevelők, egyetemi hallgatók

Akkreditált képzés – Comenius PI

Előadó: Tomolya Róbert

11 kreditpont

KM – 3

Innovációk az iskolák és iskolai intézmények irányításában

Célcsoport: alap- és középiskolák vezető beosztású alkalmazottai: igazgatók, igazgatóhelyettesek, főnevelők, főmesterek Akkreditált képzés – Comenius PI

KM – 4

Kalandok és Álmok: Különleges padtárs!

Célcsoport: érdeklődő pedagógusok,: óvodapedagógusok, nevelők, alsó-és felső tagozatos pedagógusok, egyetemi hallgatók

Nem akkreditált képzés Célcsoport: alapiskolai pedagógusok, nevelők, óvónők, egyetemi hallgatók

Előadók: Tóth Gabriella és Kovács Nikoletta

Nem akkreditált képzés

KM – 5

MEGTELT – a jelentkezést lezártuk!

Élményszerű vizuális nevelés: újszerű képzőművészeti technikák alkalmazása

Célcsoport: óvónők, alap- és középiskolai pedagógusok, nevelők, művészeti alapiskolák pedagógusai, egyetemi hallgatók

Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ

Előadó: Török Zita

10 kreditpont

KM – 6

MEGTELT – a jelentkezést lezártuk!

A professzionális osztályfőnöki munka

Motiváció a „digitális bennszülöttek” világában, avagy vetélytársunk-e az internet?

Célcsoport: alap- és

középiskolai pedagógusok, egyetemi hallgatók

Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ

Előadó: Mandák Csaba

12 kreditpont

KM – 7

Veronika zeneprojekt

Célcsoport: óvópedagógusok, alsó tagozatos pedagógusok,

művészeti AI-ban tanító pedagógusok, egyetemi hallgatók

Előadó:  Nichterné Ruppert Kinga

Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ

8 kreditpont

KM – 8

Enviromentális nevelés az óvodában

Célcsoport: óvópedagógusok

Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ

6 kreditpont

KM – 9

Karének és karvezetés az iskolai és iskolán kívüli szakkörtevékenységben

Célcsoport: óvónők, alsó tagozatos pedagógusok, a művészeti alapiskolák pedagógusai

Akkreditált képzés – Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ

8 kreditpont

Az online jelentkezési ív, a jelentkezéshez szükséges dokumentumok és tematikai leírások itt érhetők el.

SZMPSZ – II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem, Rimaszombat, 2016. július 10 -15.

A jelentkezéssel együtt megrendelt ellátást, kiegészítő programot is magába foglaló részvételi díj:

  • A COMENIUS PI akkreditált továbbképzéseire a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ-tagok és az egyetemi hallgatók számára 40,00 EUR, a többi pedagógusnak 50,00 EUR.

  • A Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ akkreditált továbbképzéseire a részvételi díj, mely magába foglalja a vizsgadíjat is, az SZMPSZ-tagok és az egyetemi hallgatók számára 25,00 EUR, a többi pedagógusnak 35,00 EUR.

  • A RSZ – 5-ös továbbképzés, „Testnevelés…” szakcsoportra a részvételi az SZMPSZ-tagok és az egyetemi hallgatók számára 25,00 EUR, a többi pedagógusnak 35,00 EUR.

A részvételi díjat a jelentkezés elfogadása után kell befizetni. Erről az SZMPSZ Komáromi Központi Irodája írásban értesíti a jelentkezőket.

30 képzési óra

S.sz.

Tanfolyam megnevezése

RSZ – 1

Projektalapú oktatás

Célcsoport: alap- és középiskolai pedagógusok, nevelők

Akkreditált képzés – Comenius PI

Célcsoport: alapiskolai alsó-és felső tagozatos pedagógusok, középiskolai pedagógusok, nevelők, egyetemi hallgatók

Előadó: Ádám Lilla, Molnár Beáta

10 kreditpont

RSZ – 2

Élményszerű vizuális nevelés – Kooperatív tanítás

Célcsoport: alapiskolai alsó-és felső tagozatos pedagógusok, középiskolai pedagógusok, egyetemi hallgatók

Akkreditált képzés – Comenius PI

Előadó: Kiss Papp Csilla

10 kreditpont

RSZ – 3

Óvodai művelődési program

Célcsoport: óvópedagógusok

Akkreditált képzés : Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ

Előadó: Szabó Edit

12 kreditpont

RSZ – 4

Reedukció – konfliktuskezelő módszerek az iskolában

Célcsoport: alapiskolai-és középiskolai pedagógusok,

egyetemi hallgatók

Akkreditált képzés : Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ

Előadó: Grúber Andrea, Rózsa Mónika

8 kreditpont

RSZ – 5

Élményszerű testnevelés

Célcsoport: érdeklődő pedagógusok

Előadó: Vámos István, Csízi Zoltán

Nem akkreditált képzés

Az online jelentkezési ív, a jelentkezéshez szükséges dokumentumok és tematikai leírások itt érhetők el.

 

SZMPSZ elnökség

A Komáromi Módszertani-Pedagógiai Központ vizsgafeltételei

Vizsgafeltételek