Tanulmányi versenyek – 2016/2017
2016-10-03
Bemutatkozik a Pedagógiai Szakszolgálat
2016-10-03
Minden elem

„Embernek, magyarnak maradni!“ – emlékkonferencia Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére

Embernek, magyarnak maradni!“

Emlékkonferencia Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére

Pozsony, 2016. november 18 – 20.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők 2016. november 18-20-án Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére tanári konferenciával emlékeznek a „legnagyobb magyarról“ Pozsonyban a Magyar Intézetben. A konferencia magyar, történelem szakos alap-és középiskolai tanárokat, a magyar művelődéstörténet iránt érdeklődő és arra nyitott pedagógusokat szólítja meg. A konferencia fővédnöke a Széchenyi Társaság, valamint dr. Rubovszky András.

A rendezvény 2016. november 18-án, pénteken, 18.00-kor kezdődik a ferencesek templomában, majd 19-én, szombaton 8,30 órakor folytatódik a Pozsonyi Magyar Intézet konferenciatermében. A szakmai tanácskozás harmadik napján történelmi tanulmányútra kerül sor Nagycenkre, melynek célja a Széchenyi Mauzóleum és az Emlékmúzeum megtekintése.

A tanulmányút tervezett útvonala:

Nagycenk – a Széchenyi emlékhelyek megtekintése, koszorúzás
Fertőd – az Esterházy-kastély megtekintése

A konferencia célja:

– tisztelgés Széchenyi István nagysága előtt,

– nemzeti nagyjaink megbecsülése,

– a legújabb Széchenyi-kutatásokkal való megismerkedés,

– Széchenyi életművének tanítása a szlovákiai magyar iskolákban

A konferencia előadói többek között a következők lesznek:

„Széchenyi nyomában Európában” vetített képes előadás, dr. Messik Miklós elnök, Magyar Emlékek a Világban Egyesület

„Széchenyi és kortársai” Pellyach István történész, egyetemi docens

„Széchenyi és a nemzeti gazdaság és infrastruktúra” dr. Körösi Mária, egyetemi docens

„Pesti por és sár, városépítés, -fejlesztés” dr. Déry Attila egyetemi tanár

„Széchenyi vallásossága” Körösiné dr. Merkl Hilda, egyetemi adjunktus „Széchenyi a testnevelés apostola, a testi és lelki egészséges nemzetért” dr. Cserháti László közgazdász, a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottságának .tagja

„Hogyan tanítsuk Széchenyit” (Németh László drámáját is feldolgozva) dr. Horváth Attila történész, egyetemi docens

A szervezők Komáromból, az érdeklődők létszáma szerint Kassáról, Rozsnyóról vagy Rimaszombatból 2016. november 18-án, pénteken autóbuszt indítanak, amelynek részleteit a visszaigazolásban közöljük. Az érdeklődőknek szállást és étkezést Pozsonyban biztosítunk. A konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várunk. Jelentkezni csak elektronikus jelentkezési rendszeren keresztül lehet 2016. október 26-ig. A jelentkezési lap megtalálható az SZMPSZ honlapján (www.szmpsz.sk) is.

A JELENTKEZÉSI LAP KITÖLTHETŐ ITT:

A létszám korlátozott, ezért kérünk minden kedves érdeklődőt, hogy szíveskedjék elektronikusan jelentkezni a meghatározott időpontig, mert a rendszer lezár. Érdeklődni Fekete Irén irodavezetőnél az SZMPSZ Központi Iroda telefonszámain: 035 7713 572, 035 7714 755, illetve Ádám Zita alelnöknél a 0907 05 11 88 telefonszámon lehet.

  A konferencia részvételi díja:              15,00 EUR

               Az útiköltség-hozzájárulás:         10,00 EUR

Részletes programot és az emlékkonferenciával kapcsolatos információkat a jelentkezés után postán küldjük.