II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem – Rimaszombat (GALÉRIA)
2016-07-15
A varázslatos Sümeg (GALÉRIA)
2016-07-18
Minden elem

Több mint 300 pedagógus vett részt a komáromi képzéseken (GALÉRIA)

Sikeres volt a jubileumi, XXV. Jókai Mór Nyári Egyetem, Komáromban. A több mint 300 pedagógust megszólító rendezvény a Kárpát-medence minden szegletéből vonzott résztvevőket a Duna menti városba. A látogatók zöme természetesen idén is felvidéki magyar volt, akik kreditpontot kaptak a sikeresen elvégzett tanfolyamokért. A szervezők és a résztvevők szerint a legfontosabb az, hogy a nyári egyetem nyílt fórumot biztosít a tapasztalat- és eszmecserének.

Ünnepi hangversennyel és kiállításmegnyitóval zárult a XXV. Jókai Mór Nyári Egyetem.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok hagyományos, nyári rendezvényét a Karének és karvezetés szakcsoport résztvevői zárták – az elmúlt napok során begyakorolt kórusműveket mutatták be. „Együtt vagyunk, megismerjük egymást, nemcsak zenében és a muzsikálásban, de főleg annak örömében!” – nyilatkozta Józsa Mónika foglalkozásvezető, az idén tízéves Karének és karvezetés csoport szakmai-szellemi éltetője.

A Duna Menti Múzeumban tárlat nyílt azok munkáiból, akik a képzőművészettel foglalkozó szakcsoportot látogatták.

A hét komáromi szakcsoport koordinálásáért Fekete Irén főszervező felelt: „Legfőképpen a kreditszerzés az, ami idehozza a pedagógusokat. Alig, hogy kilépnek az iskolapadból, máris dolgoznak azért, hogy némi fizetésemelésre tegyenek szert. Nagyon sok köztünk az olyan is, utólag döntötték el, hogy jönnek. Azt mondták, nekik nem is kell a kredit, ők a jó hangulatért jöttek és azért, hogy barátokat szerezzenek.”

A résztvevők szerint a tanfolyamok elsődleges hozadéka az egyéni szemlélet kialakítása és annak csiszolása. Lacza Aranka: „A professzionális osztályfőnöki munka c. szakcsoportot látogattam, a legtöbb figyelmet a közösségépítésnek, a konfliktuskezelésnek szenteltük, mivel a legtöbbünk eziránt érdeklődött és ebben kértünk segítséget a szakmai oktatónktól.”

Mózes Endre a Kooperatív tanítás szakcsoport hallgatója volt: „Igyekszem az itt szerzett tapasztalatokat hasznosítani. Az óráim abban lesznek mások ezentúl, hogy más lesz a tanár-diák kapcsolat, hogy a diákokra sokkal többet fogok bízni, hogy jobban meg fogok bennük bízni.” A kooperatív tanítás és Professzionális osztályfőnöki munka szakcsoportja mellett nyílt képzés az Interaktív tábla és Élményszerű vizuális nevelés címmel. A Karének és karvezetés már régi hagyomány. Az óvoda-pedagógusoknak nyitották meg a Bevezetés a mozgáspszichológiába – mozgáskotta módszer című szakcsoportot. A nem akkreditált képzésnek számító Kalandok és álmok – különleges padtárs! elnevezésű szakcsoport is népszerű volt – a szabadidő-pedagógiával foglalkozott.