Tompa Mihály emlékkonferencia
2017-12-04
Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny
2017-12-09
Minden elem

Tudnivalók a Szakma Sztár versennyel kapcsolatosan

Tudnivalók a Szakma Sztár versennyel kapcsolatosan

A Nemzetpolitikai Államtitkárság Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező és Tájékoztatási Főosztályának támogatásával diákjaink ismét részt vehetnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Szakma Sztár) és a Magyar Agrárkamara versenyein. Erről a felhívást szeptemberben megküldtük. Néhány iskola már jelezte részvételi szándékát.

Jelentkezni 2017. december 8-ig lehet, a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével az SZMPSZ-nek.  A felvidéki diákok csak az SZMPSZ-en keresztül tudnak jelentkezni.

A magyarországi diákok az első írásbelit minden régióban központi iskolákban írják (a felvidéken úgy tervezzük az anyaiskoláikban). A magyarországi diákoknak az országos írásbeli versenyek 41 szakképesítésben 2018. január 8. és 2018. január 23. között zajlanak majd az MKIK területi kamaráinál. A külhoni írásbeliket is ugyanazokban az időpontokban kell majd megszerveznünk, előzetes terveink szerint ezt a diákok saját iskoláikban írják meg.

A verseny felvidéki fordulóját a jelentkezések és az első forduló eredményei alapján szervezzük.

 A döntő helye: HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt. 1101 Budapest, Albertirsai út 10.

A döntő időpontja: 2018. április 23-25.

A versenyhez kapcsolódó információkkal folyamatosan szolgálunk, első lépésben kérjük a következőkre:

  1. A versenyre kérjük, hogy a diákok a szmpsz@gmail.com elektronikus címen jelentkezzenek a csatolt jelentkezőlap kitöltésével és visszaküldésével. Ezeket mi továbbítjuk a Nemzetpolitikai Államtitkárság felé.
  2. A szakmák kijelölése az adatlapon FONTOS!
  3. Kérjük jelöljék ki az írásbelit lebonyolító tanárokat (tanárt) iskolájukból.
  4. Kérjük jelöljenek ki írásbeliket javító tanárokat a felvidéki fordulóba is.

Köszönettel kérjük, hogy a fenti adatokat 2017. december 8-ig küldjék el elektronikus levélcímünkre.

Csatolom a tavalyi és tavalyelőtti írásbeli feladatsorok és azok megoldásainak elérhetőségét:

Írásbeli elődöntő feladatsorai: http://www.szakmasztar.hu/index.php?modul=main&func=hirek&id=213 http://www.szakmasztar.hu/index.php?modul=main&func=hirek&id=187

Írásbeli elődöntő megoldásai: http://www.szakmasztar.hu/index.php?modul=main&func=hirek&id=221 http://www.szakmasztar.hu/index.php?modul=main&func=hirek&id=192

A jelentkezési lapon kívül csatolom a versennyel kapcsolatos egyéb szakmai anyagot is, mely a www.szakmasztar.hu honlapon is megtalálható.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság anyagi támogatást nyújt a központi vizsgahelyszíneknek a verseny megszervezéséhez, valamint a hazai versenyen a legjobbaknak a magyarországi felkészüléshez (felkészítő tanárok támogatása, részvételi költségek).

 

Mutasd a teljes oldalon

 

AKTUÁLIS SZAKMALISTA

 

Elektrotechnika-elektronika csoport:

villanyszerelő

erősáramú elektrotechnikus

mechatronikai technikus

elektronikai technikus

automatikai technikus

gépipari csoport:

ipari gépész

épület- és szerkezetlakatos

hegesztő

szerszámkészítő

központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő

hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő

gépi forgácsoló

épületgépész technikus

gépgyártástechnológiai technikus

építőipari csoport:

kőműves és hidegburkoló

ács

szárazépítő

festő, mázoló, tapétázó

magasépítő technikus

faipari csoport:

asztalos

kárpitos

faipari technikus

könnyűipari csoport:

női szabó

férfiszabó

bőrdíszműves

vendéglátó ipari csoport:

cukrász

szakács

pincér

vendéglátásszervező

szolgáltatás csoport:

fodrász

kozmetikus

eladó

kereskedő

logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

vegyipari csoport:

vegyész technikus

informatika csoport:

CAD-CAM informatikus

infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

informatikai rendszerüzemeltető

szoftverfejlesztő

gazdasági informatikus

műszaki informatikus

távközlési technikus

 

Letöltés - JELENTKEZÉSI LAP