|
![](/szmpsz/common/pic/banner_main.jpg)
X. Komáromi Pedagógiai Napok
Komárom, 2005. február 14-18.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi TV és a Komáromi Regionális Pedagógiai Központja 2005. február 14-18. között szervezte a jubileumi X. Komáromi Pedagógiai Napokat.
A rendezvénysorozatot Szigeti László a SzK OM államtitkára nyitotta meg.
Tíz évvel ezelőtt Varga Lajos és Ádám Zita álmodtak és cselekedtek, hivatásszeretetből, szakmai tudásból és a közösség iránti elkötelezettségből összegyúrták az első szakmai napokat. Ezt az utat folytatta tovább Andruskó Imre, aki a Komáromi TV elnökeként hagyományt teremtett, közös erővel, elszántsággal, kitartó akarattal a fejlődés érdekében.
A jubileumi rendezvénysorozat nyitó napján Varga Lajos, Ádám Zita és Andruskó Imre díszoklevelet vehettek át az SZMPSZ elnökétől és irodavezetőjétől.
A megnyitót megtisztelte jelenlétével A,Szabó László főosztályvezető a SzK OM -ból, Szesztay Ádám a MK Nagykövetségének képviseletében és Albert Sándor a Selye János Egyetem rektora.
A nyitóelőadást Hámori József akadémikus a MTA alelnöke tartotta Agykutatás és pedagógia címmel.
Új színfolt volt a pedagógiai napokon, hogy az idén először a Komáromi Regionális Pedagógiai Központ szervezésében 8-10 órás tréningszerű foglalkozásokon is részt vehettek a régió pedagógusai.
A tanulás módszertanának tanítása címmel Héczné Tóth Mária szakelőadó tartott 10 órás tréninget a Munka Utcai AI-ban.
Osztály és osztályfőnök a gyermekközpontú iskolában címmel Pusztai Katalin a XIII. ker. Pedagógiai és Szolgáltató Központ szakelőadója osztotta meg az érdeklődő pedagógusokkal gondolatait a Mariánum Iskolaközpontban.
Kárpáthy Magdolna pszichológus a Béke Utcai Alapiskolában tartott egésznapos tréninget, Átmenet az óvodából az iskolába címmel.
A zárónapon Wagner Rita a Budapesti Zeneművészeti Egyetem tanára és Szalay Szilvia a Komáromi Művészeti Iskola tanára Mesterkurzust tartott a régió zenepedagógusai részére.
A Komáromi Pedagógiai Napok programjában számos módszertani, pedagógiai-pszichológiai, különbözű tantárgyakhoz kötődő, drogmegelőzésről és szexuálpszichológiai problémákról szóló előadás, bemutató óra szerepelt.
Pék László az SZMPSZ elnökének vezetésével február 16-án konferenciát tartottak a hazai és nemzetközi oktatási pályázati lehetőségekről.
A Selye János Egyetem hallgatóinak felkészítésében nagy szerep jut a gyakorlóiskoláknak. Strédl Teréz tanszékvezető és Keszegh István tanár ezen iskolák vezetőinek szerepét vázolta
a pedagógusok gyakorlati képzésében.
Az Eötvös Utcai AI-ban, amely számítógépes felszereltség és az oktatóprogramok alkalmazását tekintve élenjárónak számít a régióban informatikanapot tartottak.
A rendezvénysorozaton több mint 1 000 pedagógus és diák vett részt.
Bízunk benne, hogy ezek az előadások, tréningek tudnak majd erőt adni, fogódzóként szolgálni, hogy segítségükkel az oktatásügy valódi átalakításához kezdhessünk.
Ha ezeket az újításokata tanárok beviszik az óráikba, biztosan érdekes, kreatív órákat tartanak.
|
|
|
|