|
![](/szmpsz/common/pic/banner_main.jpg)
Nyári Akadémia
Szabadka, 2005. augusztus 8-13.
Az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete elnökségének meghívására 9 felvidéki magyar pedagógus vett részt 2005. augusztus 8 - 13-ig a vajdasági Szabadkán a IX. Nyári Akadémián.
A megnyitóünnepségen, mely a szabadkai Városháza dísztermében zajlott Király Veronka az EMPE elnöke elmondta, hogy ebben az évben már felvidéki és erdélyi hallgatói is vannak a továbbképzésnek, hogy minden évben több és több pedagógus érdeklődik a továbbképzések iránt.
A felvidéki pedagógusokat elkísérte Jókai Tibor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Központi Irodájának irodavezetője is, aki megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a legfontosabb kérdés az, mivel kell meggyőzni fiataljainkat, hogy "itt élned halnod kell". Ott kell helyt állni, ahová a sors rendelt bennünket.
Az EMPE műsorral is kedveskedett a vendégeknek, akik népdalokat és szavalatokat hallhattak.
Az előadásokat és foglalkozásokat a szabadkai gimnáziumban tartották, neves magyarországi és vajdasági előadók. A pedagógusok nyolc szakcsoportban dolgoztak. Óvónőknek, tanítóknak, magyar-történelem és matematikatanároknak tartottak előadásokat, illetve volt természettudományi és önismereti szakcsoport is.
A Nyári Akadémia aracsi, óbecsei és zentai kirándulással zárult.
|
|
|
|