|
![](/szmpsz/common/pic/banner_main.jpg)
Kárpát-medencei továbbképzések
2006. júliusa
A Kárpát-medencei pedagógusszövetségek már 15 éve töretlen lelkesedéssel a helyi igényekhez alkalmazkodva szervezik a nyári továbbképzéseket.
Július elején Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Kölcsey Pedagógusakadémián első alkalommal vettek részt felvidéki magyar pedagógusok, akik három szakcsoportban dolgoztak. A hazai pedagógusok az óvopedagógiai, tanítói és történelem szakos tanárok számára szervezett továbbképzéseken vettek részt.
A szervezők gondoskodtak a kísérőrendezvényekről is. Esténként az elmúlt esztendő magyar dokumentum-és játékfilmtermésének javából kaphattak ízelítot a résztvevők, valamint tanulmányi kirándulás keretén belül megismerhették Kárpátalja történelmi nevezetességeit.
A hazai résztvevőket elkísérte Jókai Tibor az SZMPSZ irodavezetője is.
Pedagógusaink körében nagyon közkedvelt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Bolyai Nyári Akadémia. A Kárpát-medence legnagyobb nyári pedagógus-továbbképzésén pedagógusaink 22 szakcsoport közül választhattak. 52 hazai pedagógus 7 helyszínen 19 szakcsoportban bővítette tudását elméleti és gyakorlati szinten egyaránt.
Az ünnepélyes megnyitóra Csíkszeredában az RMPSZ székhelyén került sor.
Az Akadémia nyitó előadását Kis-Tóth Lajos, az Eszterházy Károly Főiskola rektorhelyettese tartotta, aki az informatizálódó oktatás előnyeirol és hátrányairól beszélt.
A XIV. Bolyai Akadémia megnyitóján részt vett Jókai Tibor az SZMPSZ irodavezetője is.
A résztvevők kiegészítő programként megtekintették a környék nevezetességeit.
Augusztusben került megrendezésre Szabadkán az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok egyesülete által szervezett X. Szabadkai Nyári Akadémián. Pedagógusaink immár második éve vettek részt a délvidéki továbbképzésen, hét szekció közül választhattak.
Az óvopedagógusok továbbképzésének központi témája a gyermek-óvónő-szülő kapcsolata volt, a konfliktuskezelés témakörét járták körül.
A tanítók szakcsoportjában nagy érdeklődés mellett tartotta előadását Dudás Zita a diszlexiáról.
A szervezők itt is gondoskodtak kísérőrendezvényekről. A tanulmányi kirándulást Hódmezovásárhelyre szervezték és megismerkedtek Szabadka szecessziós emlékeivel is.
A résztvevők a zárónapon Palicson búcsúestet tartottak.
A Kárpát-medencei nyári továbbképzések egyértelműen bizonyították, hogy létünk itt a Kárpát-medencében nem lehet természeti tény , tudatos alkotómunkával kell megmaradnunk az európai nagy nemzetek között is.
![](/szmpsz/galeria/20060907_karpatalja/001.jpg) Bolyai Nyári Akadémia felvidéki résztvevőinek egy csoportja |
![](/szmpsz/galeria/20060907_karpatalja/002.jpg) Az ének-zene szakosok hangversenye |
![](/szmpsz/galeria/20060907_karpatalja/003.jpg) Ünnepélyes megnyitó Csíkszeredában |
![](/szmpsz/galeria/20060907_karpatalja/004.jpg) A kézműves szakcsoport Sepsiszentgyörgyön |
![](/szmpsz/galeria/20060907_karpatalja/005.jpg) Felvidéki résztvevők Beregszászon |
![](/szmpsz/galeria/20060907_karpatalja/006.jpg) Munkács vára |
![](/szmpsz/galeria/20060907_karpatalja/007.jpg) Megnyitó, Beregszászon |
|
|
|
|