|
![](/szmpsz/common/pic/banner_main.jpg)
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége XV. Nyári Egyeteme, 2006
Komárom, 2006. július 10-15.
Szövetségünk - Dunaszerdahely és Rimaszombat mellett hét év után ismét Komáromban is megrendezte Nyári Egyetemét.
Idei komáromi találkozónk a művészetek jegyében telt. Nyári Egyetemeink történetében hiánypótló újdonságnak számított a jelenlegi és jövendő kórusvezetők részére szervezett ének-zenei szakcsoportunk. E csoport tagjai a búcsi református templomban megtartott hangversenyükön bemutatták, hogy szakemberek segítségével egy hét alatt mit tudtak elérni... A másik csoportban az érzelmi inteligencia kialakításában fontos szerepet játszó, vizuális nevelésbeli gyermekközpontú szemlélettel ismerkedtek a pedagógusok. A harmadik csoportbeli - drámapedagógiai foglalkozások célja az volt, hogy a résztvevők játékok, módszertani gyakorlatok és saját élményu drámafoglalkozások formájában ismerkedjenek korunk egyik jelentős reform-pedagógiájával.
A kiegészítő programok is igen szerencsés választásnak bizonyultak. Szarka László történész előadása - Sztereotípiák, mítoszok a közép-európai nemzetek történetében és mindennapjaiban - közvetlen előadói stílusban hozta közel az ugyancsak nehéz és szemléletformáló témát a hallgatókhoz.
Egy másik estén Kilyén Ilka marosvásárhelyi színésznő tartott előadói estet a csángók sorsáról.
Más napokon tanulmányi kirándulások - történelmi városnézés Komáromban és Pápán Jókai Mór nyomában - gazdagították a programot.
Utolsó este az ének-zenei szakcsoport istentisztelettel egybekötött hangversenyt adott a búcsi református templomban. A vendéglátók nevében Szigeti János polgármester köszöntötte a vendégeket. A zárónapon a vizuális szakcsoport résztvevői kiállításon mutatták be műveiket. A minőséget az iskola, a jó iskola termeli, termelheti, s a nyári egyetem emberileg is gazdagít, előre visz. A pedgógus csak úgy tud folyamatosan adni, ha idonként maga is kap.
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/002.jpg) Megnyitó |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/003.jpg) Megnyitó |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/001.jpg) Kilyén Ilka előadása |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/004.jpg) A vizuális nevelés szakcsoport munka közben |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/005.jpg) Tanulmányúton a komáromi várban |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/006.jpg) Ének-zenei szakcsoport munka közben |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/007.jpg) Tanulmányúton Pápán |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/008.jpg) Drámapedagógiai szakcsoport |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/009.jpg) A résztvevők egy csoportja a hangversenyen |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/010.jpg) Záróhangverseny a búcsi református templomban |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/011.jpg) Kiállítás megnyitója |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/012.jpg) A NYE résztvevői |
![](/szmpsz/galeria/20060908_knye/013.jpg) Zárórendezvény |
|
|
|
|