XII. Komáromi Pedagógiai Napok
2007. február 26. - március 2.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmánya, Komáromi Regionális Pedagógiai Központja a
Selye János Gimnázium és a helyi alapiskolák szervezésében 2007. február 26. - március 2. között került sor a XII. Komáromi
Pedagógiai Napok rendezvénysorozatra.
Az ünnepélyes megnyitón több mint száz pedagógus vett részt a komáromi és a környező régiókból. A rendezvényen megjelent
Szigeti László parlamenti képviselő, Pék László az SZMPSZ elnöke, Albert Sándor a Selye János Egyetem rektora.
Andruskó Imre megnyitója után Szigeti László hangsúlyozta, hogy a komáromi szakmai rendezvénysorozat országos viszonylatban
is az egyik legnívósabb szakmai rendezvénynek számít, amelynek jelentőségét bizonyítja az iránta minden évben megnyilvánuló
nagy érdeklődés.
A nyitóelőadást Vass Vilmos, a veszprémi Pannon Egyetem docense tartotta, aki a pedagógusmesterség megújításának kérdéskörét taglalta.
Az előadás után Pék László az SZMPSZ elnöke a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában megnyitotta az
"Irodalom és képzőművészet gyerekszemmel" című kiállítást, amely az SZMPSZ és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma közös
rendezvényeként jött létre.
Az öt nap során bemutatóórák,egész napos tréningek, szakmai előadások váltották egymást. Az óvodapedagógusok számára
ezúttal a zenei nevelés, valamint a tánc és a mozgás szerepéről szóló előadásokat iktattak a programba a szervezők.
A zenepedagógusok egésznapos mesterkurzuson vettek részt.
A Jókai Mór MTNY AI-ban már több éve alkalmazzák az egésznapos iskolai programot. Az érdeklődő pedagógusok betekintést kaptak
e nem szokványos tanítási folyamatba. Bemutató órákon, napköziotthonos foglakozásokon vettek részt, majd az iskola pedagógusai
megosztották tapasztalataikat a különböző régiókból érkezett pedagógusokkal. Ezen a rendezvényen jelen volt a rozsnyói református
alapiskola küldöttsége is.
A Nevelőnők Szakmai Társulása szervezésében valósult meg a tanulás-módszertani tréning, amelyet Héczné Tóth Mária,
a mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskola igazgatója tartott. A továbbképzés során a nevelőnők behatóbban
megismerkedtek a tanulásmódszertan alapjaival és annak munkaformáival.
A komáromi Eötvös Utcai MTNY AI-ban Zsolnai Mária az Olvasás, szakszövegolvasás, élethosszig tartó tanulás címmel tartott
egész napos tréninget. A képzésre a szomszédos járásokból is érkeztek kollégák.
Nagy érdeklődés mellett került sor Pomogáts Béla egyetemi tanár előadására, aki az 1956 magyar szépirodalmáról beszélt.
Az 56-os történelmi események hatással voltak a kortárs művészetekre igy az irodalomra is.
A komáromi Jókai Mór MTNY AI-ban Kooperatív tanulási technikák címmel került sor egy 20 órás szakmai tréningre, amelyet
a tantestület pedagógusai részére szerveztek. A továbbképzést L.Ritók Nóra szakelőadó tartotta.
A kooperatív tanulás lényege, hogy az egyén az iskolában megtanulja, hogyan figyeljen oda másokra, hogyan törődjön azzal,
hogy, társa tudja-e feladatát, megtanulja, hogy egy szöveg, feladatot, elméletet hányféleképpen lehet értelmezni, megtanulja,
hogy különbözőek vagyunk.
A komáromi rendezvénysorozat 2007-re már kinőtte a járás határait. Nagy számban vettek részt pedagógusok más régiókból is ,
így az érsekújvári, dunaszerdahelyi, galántai, lévai sőt a pozsonyi régióból is. A szakmai hétnek közel 1 000 résztvevője volt.
Bízunk benne, bogy ezek az előadások, tréningek tudnak majd erőt adni, fogódzóként szolgálni, hogy segítségükkel az oktatásügy
valódi átalakításához kezdhessünk.
Ha ezeket az újításokat a tanárok alkalmazzák munkájukban, biztosan érdekes, kreatív órákat tartanak.
(jt)
|