|
![](/szmpsz/common/pic/banner_main.jpg)
"Jókai és kora" verseny országos döntője
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a komáromi Jókai Mór MTNY AI-val közösen 2007. május 21-én szervezte meg a Jókai és kora
műveltségi vetélkedő országos döntőjét. A vetélkedőt az alapiskolák felső tagozatos, illetve a nyolcosztályos gimnáziumok alsó tagozatos
diákjai számára hirdetik meg minden évben.
Idén a Szeretve mind a vérpadig című regényből, valamint Lengyel Dénes: lgy élt Jókai című életrajzi művéből kellett felkészülniük
a diákoknak.
Jókai Tibor az SZMPSZ központi irodájának vezetője elmondta, hogy a vetélkedőt már harmadik éve szervezik. Minden évben
más-más regény képezi a vetélkedő témáját. A téma kiválasztásánál eddig az volt az egyik fő szempont, hogy lehetőleg minél több komáromi,
valamint felvidéki vonatkozása legyen; így szerepelt már az elolvasandó művek között A kőszívu ember fiai, Az arany ember, A tengerszemű
hölgy, illetve most a Szeretve mind a vérpadig című regény.
Az iskolai fordulókat követően 7 hazai és 1 magyarországi csapat mérte össze tudását az országos döntőn. A versenyzőknek
az elméleti ismereteiken túl a kreativitásukat is bizonyítaniuk kellett: keresztrejtvényt fejteniük, fényképeket, regénybeli tárgyakat stb. kellett
felismerniük.
A versenyt a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola "Hógolyók" csapata nyerte, a Pápai Erkel Ferenc Alapiskola "Dallamlovasai" a
második, a Marcelházi AI "Kuruc csajai" a harmadik helyen végeztek. A verseny végén minden résztvevő tanuló ás felkészítő pedagógus
oklevelet ás ajándékkönyvet vehetett át.
Az eredményhirdetés után a résztvevők meghallgatták Mácza Mihály Komárom és Jókai kapcsolatáról tartott előadását, majd
az iskola elocsarnokában megkoszorúzták Jókai Mór domborművét.
|
|
|
|