|
![](/szmpsz/common/pic/banner_main.jpg)
Hangulatjelentés az SZMPSZ XVI. Komáromi Nyári Egyeteméről
„Nagyon jó itt, az előadások fantasztikusak, a szervezés is nagyon szuper”
Az SzMPSz XVI. Nyári Egyeteme, Komárom, 2007. július 9 – 14. - Értékelés
Képes beszámoló...
2007. július 9 – 14. között került sor az SZMPSZ XVI. Nyári Egyetemére Rév – Komáromban. A meghirdetett szakcsoportok száma 13 volt; 10 iránt volt kellő számú érdeklődő. Valamennyiükben 30 órás – döntő többségben gyakorlatias, munkáltató, tréningszerű foglalkozás folyt.
A megnyitóra – a Tiszti pavilon patinás dísztermében – összesereglett résztvevőket Vörös Mária, a komáromi Jókai Mór Alapiskola igazgatónője, az SZMPSZ Komáromi Területi Választmányának alelnöke köszöntötte. Örömmel tudatta: a XVI. Nyári Egyetem – annak okán, hogy az idén Magyarországról, Erdélyből, Kárpátaljáról és Délvidékről is érkeztek résztvevők – nemzetközivé nőtte ki magát. Bastrnák Tibor, Komárom város polgármesterének üdvözlő szavait követően, Pék László az SZMPSZ országos elnöke is köszöntötte a jelenlévőket. Nagyra értékelte, hogy az egyetemen résztvevo hallgatók és előadók – annak érdekében, hogy iskoláink versenyképesek legyenek – kiérdemelt szabadságuk egy részét a továbbképzésnek szentelik. Majd, az elkövetkező egy hétre mindenkinek jó munkát, hasznos feltöltődést és kikapcsolódást kívánt.
A tanfolyam Szabó István református püspöknek ( Duna Melléki Református Kerület, Budapest), a Mit ér a nevelés a XXI. Században című érdekfeszítő előadásával indult. Az előadó kihangsúlyozta: a médiumok fokozódó negatív hatásának ellensúlyozása egyre nagyobb feladatot ró az iskolára, a nevelésre. Ezután, az egyes szakcsoportok ( a helyi kollégák) vezetőik irányításával működési helyükre érkeztek, ahol az „előadók“ ismertették a csoportban folyó képzés célját, konkrét, napokra beosztott programját, harmonogramját.
Sajátos nevelést igénylő tanulók fejlesztése – képzésvezetők: Fenyvesi Margit főiskolai tanár (ELTE Bárczi Gusztáv György – Pedagógiai Főiskolai Kar, Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar, Budapest); Paróczai Béláné gyógypedagógus (szaktanácsadó Eltérő Tantervű Általános Iskolák részére, Kecskemét), Taufer Ildikó és Balla Veronika tanársegédek (NYME Gyógypedagógiai Tanszék), cél: a (napjainkba egyre növekvő számú) tanulás és magatartás terén problémás gyermek „kezelésének“elsajátíttatása.
A gyermeki személyiség kommunikációs eszköztára – játék és személyiségfejlesztés – képzésvezető: Kárpáthy Magdolna (Pécs), cél: megismertetni a gyermeki személyiséget inspiráló erőket s a kiegyensúlyozást biztosító negatív erőket is.
Drámapedagógia – játék és tanítás találkozása – képzésvezetők: Kaposi László és Lipták Ildikó (Budapest), cél: játékok, módszertani gyakorlatok és saját élményszerű drámafoglalkozások formájában áttekintést adni napjaink egyik reformpedagógiájáról. Gyermekközpontú vizuális nevelés – képzés vezető: Kiss Papp Csilla és Pap Orsolya ( Igazgyöngy MAI, Berettyóújfalu), cél: olyan gyermekközpontú szemlélet kialakítása a vizuális nevelésben – előtérbe helyezve a gyermek élményközpontú kreatív megnyilvánulásait – amely napjaink sivár fogyasztói szemléletével ellentétben a gyerekek „érzelmi intelligenciájának“ kialakításához vezet.
Ének-zene kórusvezetok számára – képzésvezetok: Józsa Mónika karnagy (a Nyitrai KFE tanára) és Tóth Árpád karnagy (a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusza), cél: gyakorlati és elméleti ismeretek elsajátíttatása iskolai kórusok, jövendo és a már gyakorló karvezetőkkel.
Reneszánsz és barokk táncok – elméleti és gyakorlati alapismeretek – képzésvezető: Szabó Adrien tanár (Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola, Székesfehérvár), cél: az alapvető reneszánsz és barokk tánctípusok megismertetése, könnyebb koreográfiák elsajátíttatása.
Kézműves foglalkozás – technikák, bábkészítés – képzésvezető: Szép Erzsébet (Komárom), cél: a különböző tárgyalkotó technikák, a természetes és feldolgozott anyagok alakításának elsajátíttatása.
Elektromos tananyagkészítés Lapoda multimédia – szerkesztő programcsomaggal – képzésvezető: Topor Gyula (Bio-Digit Kft. Budapest), cél: alapfokú számítástechnikai ismeretekkel rendelkező pedagógusokkal elsajátíttatni a multimédiaszerkesztés alapszintű használatát.
ECDL, felkészítés a vizsgára, vizsga – képzésvezető: Tomolya Róbert (Teleház, Fülek).
Környezeti nevelés – képzésvezető: Szabó Andrea és Bagita Judit (Gúta), cél: a természettudományok iránt érdeklődő pedagógusok, a tehetséggondozást vállaló szakkörvezetők továbbképzése.
Az egésznapos szakmai programot egyéb, változatos programok egészítették ki. Hétfőn este, a világjáró budapesti Kaláka együttes hangulatos muzsikálását élvezhette a hallgatóság, kedden a magyarországi tankönyvkiadók és a romániai Ábel kiadó mutatták be legújabb kiadványaikat, amelyek a helyszínen megvásárolhatóak voltak. Szerdán, Killyén Ilka marosvásárhelyi színésznő a magyar költészet remekeiből összeállított lélekemelo estjének tapsolhattak a jelenlevők, csütörtökön, a délelotti órákban volt az SZMPSZ EU-s projektjének bemutatása: Digitális tananyagfejlesztés címmel, továbbá a IV. Jókai Mór Vers és Prózamondó tábor résztvevőinek bemutatója. A délutáni órákban pedig az érdeklődők tanulmányi kirándulásra utazhattak Balatonfüredre, hogy megtekintsék a Jókai-emlékhelyeket. Péntek este a tanfolyam mintegy 200 résztvevőjét Komáromból Búcsra szállították az autóbuszok, hogy a község református templomában szolgáltatott ünnepi istentisztelet után meghallgassák az Ének-zene szakcsoport résztvevőinek hangversenyét. Szigeti János Búcs község polgármesterének üdvözlo szavai után Jókai Tibor az SZMPSZ irodavezetője mondott érzelem-és gondolatgazdag köszöntőt, idézem: innen, Búcsról, szülo- és felnevelő falumból kívánom, legyen hozzánk: Kárpát – medencei magyarokhoz – a nemzet neveléséért felelősökhöz – kegyes a sors, hogy anyanyelvünkben, szellemi kultúránkban gyarapodva – azt megőrizve találkozhassunk Komáromban és szerte az országban, és hitünkben, hagyományainkban megerősödve legyen a Kárpát – medencében élo magyarság a közös Európa szellemi és kulturális kútfoje. Ezt követően Józsa Mónika tanárnő, a hangverseny szóvivője az alkalmi kórus nevében köszöntötte a hallgatóságot. Mint megtudtuk, a felcsendülő 19 kórusművet az eltelt négy napra formálták színpad-készre. A változatos repertoár régi mesterek – T. Tallis, W. Byrd, A. Willaert, Eszterházy P. – valamint a 20. és 21. századi magyar zeneszerzők – Kodály Z., Bárdos L., Kocsár M., Szokolay S., Fassang Á., Gárdonyi Z., Tóth P., Werner A., Horváth - muveiből állt össze. A Józsa Mónika – Tóth Árpád duó az idén is bizonyította: amellett, hogy kiváló karnagyok, a pedagógia művészei is. Röpke pár nap alatt a sokfelől érkezett hallgatókból szépen zengő, a műveket perfekt tudó, lelkesen éneklo kórust varázsoltak. Megható volt látni: az egyszer kórustagként, másszor karmesterként kiállók arcán azt az átszellemülést, amely csak annak az arcán jelenik meg, aki tudatában van a felelősségnek s akiben szeretet van. Mint most is, ilyenkor szólal meg a zene olyan hőfokon, teremtődik olyan atmoszféra, amelyben a mu lélektől-lélekig hat, s a közönség vastapssal jutalmazza az előadókat. A muveket vezénylőknek, s az őket felkészítoknek csak gratulálhatunk! Örömmel vettük, hogy Józsa Mónika és Tóth Árpád – akik egyben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának is karnagyai – a kórus összpontosításai keretén belül a következő tanév folyamán folytatják a karvezető (tovább - ) képzést. Várják a jelentkezőket!
A hangverseny után az összes résztvevő a „búcsiak“ vendégszeretetét élvezhette. A vacsorán – Pék László az SZMPSZ elnöke mondott pohárköszöntőt, megköszönve a szíves vendéglátást – kitűnő hangulat kerekedett, a jelenlévők „nagykórusa“ zengte szebbnél szebb népdalainkat és nótáinkat. Másnap, már Komáromban, az ún. „zárás“ is nagyon hangulatos volt. Megcsodálhattuk a Vizuális nevelés – és a Kézmuves technikák szakcsoportjainak ötletdús kiállítását, majd betekinthettünk a Digitális tananyagszerkesztés – Lapoda szakcsoport munkájába és láthattuk a reneszánsz és barokk szakcsoport által izlésesen koreografált táncbemutatóját, a Szalay Szilvia vezette MAI furulya együttese közreműködésével. Továbbá, az egyes szakcsoportok vezetői számoltak be arról, hogyan értékelték a résztvevők az eltelt egy hetet. A hallottakat talán az egyik hallgató álltal megfogalmazottakkal, idézem: nagyon jó itt, az előadások fantasztikusak, a szervezés is nagyon szuper – lehet a legkifejezőbben összegezni. A résztvevők a velük való törődésért köszönetet mondtak az egyes szakcsoportok vezetőinek, a stábnak és a Nyári Egyetem fo szervezőinek: Pék Lászlónak, az SZMPSZ elnökének, Ádám Zitának, az SZMPSZ országos alelnöknőjének, Buzgó Ritának és Jókai Tibornak. Ádám Zita zárszavában köszönetét fejezte ki Komárom városának, Varga Annának a VMK igazgatónőjének, Fekete Vincének a MAI igazgatójának, Csintalan Zsuzsannának az Eötvös Utcai AI igazgatónőjének. Továbbá megköszönte az előadók kiváló teljesítményét, akik, mint mondta: ha kell, az első hívásra jönnek. Ádám Zita hangsúlyozta: meg kell tanulni értékeinket megbecsülni, össze kell fogni és meg kell tenni mindent, hogy legyen változás. Mondandóját Babits Mihályt idézve fejezte be:
„Nem hiszek az Elrendelésben,
mert van szívemben akarat,
s tán ha kezem máskép legyintem,
a világ másfelé halad.“
/om/
Az SzMPSz XVI. Nyári Egyeteme, Komárom, 2007. július 9 – 14. - Értékelés
Képes beszámoló...
|
|
|
|