A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Regionális Pedagógiai Központja és az ekeli Hetényi János MTNY Alapiskola szervezésében 2008. október 22-én szakmai továbbképzésre került sor az ekeli alapiskolában. A tanulás tanítása című szakmai tréninget Héczné Tóth Mária a mosonszentmiklósi Széchenyi Általános Iskola igazgatója tartotta.
A továbbképzés másfél órás bemutató órával kezdődött, amelyet szintén a tréningvezető tartott.
A tanulókat nem elég feladatokkal, tanulnivalókkal terhelni, hanem rá is kell őket vezetni a tanulás módszerére, hogyan tanuljanak hatékonyan, illetve hogyan kapcsolódjanak be az óra menetébe.
A rendhagyó bemutató órát szakmai tréning követte.
A képzés vezetője hangsúlyozta a tanórai együttműködés fontosságát, melyben a feladatok eredményes megoldásához nagy szükség van az összetartásra, amely mindenkitől maximális figyelmet követel, hiszen az eredményességet a tanulók csak együttműködve érhetik el akár közösen, akár csoportokban dolgoznak.
/jt/
![](/szmpsz/galeria/2008/1111_ekel/001.jpg)
Bemutató óra
![](/szmpsz/galeria/2008/1111_ekel/002.jpg)
Bemutató óra
![](/szmpsz/galeria/2008/1111_ekel/003.jpg)
A továbbképzés résztvevői