Továbbképzéssel kezdődött a 2008/2009-es tanév a párkányi Ady Endre Alapiskolában. 2008. aug. 28-án Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit gyógypedagógus, főiskolai tanár és Kulcsárné Papp Enikő pedagógiai szakértő, főiskolai docens Kecskemétről „Magatartászavaros gyermek“ címmel tartottak továbbképzést a tantestületnek. A továbbképzés főszervezője Jókai Tibor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Regionális Pedagógiai Központjának a vezetője volt. A rendezvényt a Szülőföld Alap és a Pázmány Péter Alapítvány támogatta.
Az előadók hangsúlyozták, hogy különbséget kell tenni a hiperaktivitás és a magatartászavar között. Az utóbbival küzdő gyermek viselkedése - ép intellektus mellett – eltér az adott életkorban elvárhatótól. Velük szemben nem elég hatékonyak a hagyományos pedagógiai módszerek. Az is nehezíti a pedagógusok helyzetét, hogy a gyermeket nem lehet kiemelni az adott közösségből, a problémát helyben kell megoldani.
Megtudhattuk, hogy a magatartászavarok oka általában belső feszültség, amelynek számtalan kiváltó oka lehet. Ha feltárjuk és megértjük az indokot, akkor kezelni is könnyebb.
Minden gyermeknek szüksége van optimális korlátokra és érzelmi biztonságra, amelyet a családnak kell biztosítani. A szülőkkel való együttműködés ezért nagyon fontos, de olyan eset is adódhat, amikor védeni kell a gyermeket a szülőtől. Szembesültünk azzal a ténnyel is, hogy némely pedagógus képes a tanítási órán olyan feszült hangulatot teremteni, amely a gyermekben agressziót válthat ki.
A magatartászavarnak tehát sokféle oka lehet, ezért a problémák megoldására nem lehet egységes receptet adni, minden eset egyedi megoldást kíván. A pedagógusok akkor tudják helyesen kezelni a magatartászavart, ha kihívásnak veszik és saját személyükben pozitív azonosítási mintát nyújtanak.
A gyakorlatból vett számtalan példa, az előadók humoros, élvezetes stílusa eredményeképpen a továbbképzés jó hangulatban zajlott és nagyon tanulságos volt.
Fodor Zsuzsa igazgató,
Ady Endre MTNY Alapiskola
![](/szmpsz/galeria/20080910_parkany/001.jpg)
![](/szmpsz/galeria/20080910_parkany/002.jpg)