A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány a "Civil szervezetek és az antidiszkriminációs törvény végrehajtása"című nyertes pályázata zárásaként "Esélyek és lehetőségek" címmel konferenciát szervezett. Az előadások három téma köré csoportosultak. Az első a nemzetiségek és az egyenlő bánásmód törvénye, a második az oktatás lehetőségeire fókuszált, a harmadik az intézményi és civil szervezeti együttműködésekre.
A konferencia első részében az alapítvány külföldi partnerszervezetei mutatták be programjaikat, köztük a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, melyet Ádám Zita szakmai alelnök és Jókai Tibor a központi iroda vezetője képviselt. Előadásukban beszéltek a szervezet magyar identitás megőrzésére tett törekvéseiről, ennek pedagógiai vonatkozásairól, valamint bemutatták a közel húsz éve működő Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetséget. A hallgatóság tagjai több érdekes kérdést tettek fel a szlovákiai magyarság lehetőségeivel kapcsolatban.
A konferencia második részében Vekerdy Tamás pszichológus a hátrányos helyzetű tanulók helyzetével foglalkozott. Előadásában kitért, hogy hogyan segíthet az oktatás az ilyen tanulóknak a társadalomban való beilleszkedéshez, majd Lányi Mariett a budapesti Gyermekek Háza programvezetője a sérüléssel élő gyerekek oktatásával és az oktatási rendszerben való beilleszkedésükkel foglalkozott.
A harmadik rész főelőadója a szlovákiai magyar pedagógusok körében jól ismert előadó Szekszárdi Júlia az Osztályfőnökök Szakmai Egyesületének elnöke a konstruktív konfliktuskezelés lehetőségeiről tartott tartalmas előadást.
A projekt tovább folytatódik egy újabb egy éves szakasszal, melyben Esélyegyenlőségi Szakmai Műhely ad lehetőséget a kistérség szervezetinek a tapasztalatcserére, melyből természetesen nem maradnak ki a külföldi partnerszervezetek sem.
/jt/