A közelmúltban Jókai Tibor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Központi Irodájának vezetője a MK Oktatási és Kulturális Minisztériuma Határon Túli Magyarok Titkárságának küldöttségével és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége vezetőivel Szabadkán járt az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének (ÉMPE) XV. ünnepi közgyűlésén.
A szabadkai Tanítóképző Főiskola dísztermében a küldöttek előtt a tavalyi év eseményeiről Virág Ildikó az egyesület titkára számolt be. Elmondta, a fő cél tavaly – s ez marad az idén is – a magyar nyelven oktató pedagógusok szakmai továbbképzése valamint konferenciák, diákversenyek megszervezése volt. A legnagyobb program a Nyári Akadémia volt.
De Negri Ibolya, az egyesület elnöke az idei tervek kapcsán elmondta, folytatják mindazt, amit eddig is fő feladatuknak tartottak: a közoktatás szolgálatában állni, és olyan programokat szervezni, amelyek után a pedagógusok azt érzik, hogy szeretnek pedagógusoknak lenni. Idén a tehetséggondozásra is nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni.
Az ünnepi közgyűlés résztvevőit köszöntötte Király Annamária a MK OKM miniszteri főtanácsosa, aki örömét fejezte ki, látva, hogy a minisztériumi támogatásnak van értelme, az ő munkájuk értelmének bizonyítéka, hogy az egyesületek, szövetségek ilyen szép eredményeket tudnak felmutatni. Ezután Lászlófy Pál a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a 15 éves vajdasági egyesületet, majd beszámolt a szövetség munkájáról. Továbbiakban a küldötteket köszöntötte Jókai Tibor az SZMPSZ irodavezetője is, aki hangsúlyozta, hogy mindannyian tudjuk, egy közösségért, saját magunkért vagyunk felelősek. S nem mindegy, ez a közösség értékeinek tudatos védője és átadója lesz-e vagy elvész a népek nagy tengerében. Az irodavezető röviden beszámolt a Kárpát-medencében rangidős SZMPSZ szerteágazó munkájáról, arról, hogy az eltelt 19 év alatt mi munkát fejtett ki a szlovákiai magyar közoktatás és pedagógusok érdekében.
A Kárpát-medencében működő pedagógusszövetségek, egyesületek azon munkálkodnak, hogy a fejlődésnek készítik a jövőt. Egy civil szervezet nem is tehet másként, felelősként viselkedik és felvállalja a feladatokat.
/jt/
![](/szmpsz/galeria/2009/0226_vajdasag/001.jpg)
A szabadkai városháza
![](/szmpsz/galeria/2009/0226_vajdasag/002.jpg)
A közgyűlés résztvevői
![](/szmpsz/galeria/2009/0226_vajdasag/003.jpg)
EPMSZ elnöke és alelnökei
![](/szmpsz/galeria/2009/0226_vajdasag/004.jpg)
Király Annamária főtanácsos, MK OKM
![](/szmpsz/galeria/2009/0226_vajdasag/005.jpg)
Jókai Tibor irodavezető, SZMPSZ