Immár XIV. alkalommal rendezte meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmánya és Regionális Pedagógiai Központja a Komáromi Pedagógiai Napok szakmai rendezvénysorozatát, amelyre 2009. február 9-13 között került sor. Az érdeklődők számos hasznos, tanulságosnak ígérkező programból választhattak.
A Jókai Mór MTNy AI adott helyet egy élményszerű vizuális nevelés órának, amelyet Jókainé Kiss Éva pedagógus tartott második osztályos gyerekek részvételével. Örömteli meglepetés volt, hogy nagyon sokan – óvónők, nevelőnők, tanítók- voltak kíváncsiak a képzőművészeti nevelés eme újfajta, ötletgazdag megközelítésére.
Az órán nem csak a tanulók, hanem a jelenlévők is lehetőséget kaptak az alkotásra. Egy- egy gyerekcsoporthoz lehetett szegődni, illetve a vendégek számára előkészített munkaasztalnál párhuzamosan alkotni az osztállyal. Csodálatos madár sziluettet hengereztek a gyerekek a fekete kartonra az éjszaka színeivel, amelyet fehérszínű zselés toll segítségével, grafikai jelekkel díszítettek. Az alkotások elkészítése örömöt okozott pedagógusnak és gyereknek egyaránt.
Melyik gyerek ne szeretne rajzolni, festeni, alkotni? Minden pedagógusnak érdemes kipróbálnia az alkotás e területének sikerélményt adó nevelő hatását. Ám sokszor tanácstalan a pedagógus is: mit rajzoltasson, ami érdekli őket, amiben minden gyerek örömét leli? Milyen eszközzel és hogyan? Hogyan segítse tanáccsal, ötlettel, hogy kis tanítványa sikeres legyen az alkotásban?
L. Ritók Nóra neve a rajzot tanítók, a nyári egyetemet látogatók és az újszerű dolgokra felfigyelő és kutató tanítók körében már ismerősen cseng. Ő az, aki nemcsak a Komáromi Nyári Egyetem keretén belül, hanem Berettyóújfalun is immár három éven keresztül a szlovákiai magyar pedagógusok számára tart érdekesnél érdekesebb, ötletekben, technikákban új és gazdag rajzórákat.
Ezeken az órákon színes, önkifejező munkák készülnek, gazdagon díszítve grafikai jelekkel, térkitöltési ötletekkel.
Olyan anyagokat s eszközöket használ a feladatok megoldása közben, amelyek mindenki számára elérhetőek, ám felhasználásuk módja sokszor újszerű, szokatlan. Épp ezzel tudjuk tanítványainkat kísérletezésre, kreativitásra nevelni. A vizuális nevelésben nincsenek merev szabályok, mindent érdemes kipróbálni, és ez igazán jó képességfejlesztő tevékenység, amihez ismeretek, a tervezés-kivitelezés folyamatának teljes alkalmazása szükséges.
Mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy szabadon, bátran, kötöttségek nélkül alkosson tanítványaival, kísérletezzenek együtt a technikai megoldásokon, és töltsenek el örömteli alkotó órákat. Ebben segíthet L. Ritók Nóra Varázslatos rajzok című munkája is, amely a SzMPSz gondozásában jelent meg.
/Görözdi Gabriella/
![](/szmpsz/galeria/2009/0305_rajz/001.jpg)
Vörös Mária igazgató és Jókainé Kiss Éva pedagógus, Jókai Mór MTNY AI Komárom
![](/szmpsz/galeria/2009/0305_rajz/002.jpg)
a bemutató óra résztvevői
![](/szmpsz/galeria/2009/0305_rajz/003.jpg)
tanulók munka közben
![](/szmpsz/galeria/2009/0305_rajz/004.jpg)
tanulók munka közben
![](/szmpsz/galeria/2009/0305_rajz/005.jpg)
tanulók munka közben
![](/szmpsz/galeria/2009/0305_rajz/006.jpg)
a résztvevő pedagógusok is alkotnak...