Vidám kis csapat gyűlt össze április 22-én az otrokocsi óvodában, a „Földünk nemzetei óvodás szemmel” rendezvényen. A dereski, harkácsi, otrokocsi, gömöri, szárnyi, fügei, kálosai gyerekek kíváncsi tekintettel fürkészték egymást, vajon ki mivel készült a bemutatóra.
Már a jelmezek és a kellékek is sejtették, hogy komolyan vették az óvónénik az eseményt, mindenki alaposan felkészült a témából és ma itt sok érdekes dolgot fogunk látni és hallani. A vendégváró falatok elfogyasztása és az igazgatónéni üdvözlő beszéde után mókás játékokkal oldódott a hangulat.
Pattogó ritmusú spanyol tánccal kezdtek a házigazda gyerekek, ami bátorságot öntött a többiekbe is. Aztán majdnem félelmetes kínai sárkányt, szinte felnőttes komolysággal előadott romániai magyar néptáncot, Magyarország nevezetességeit bemutató dalos összeállítást, oroszországi játékokat és nem utolsó sorban villogó szarvú nemzetközi kisördögöket csodálhattunk meg.
A gyerekek kerekre nyílt ,rácsodálkozó szeme elárulta, megérte a fáradtságot, hisz jól szórakoztak és sok mindent tanultak ezen a szép tavaszi délelőttön.
A résztvevő óvodák értékes ajándékot és emléklapot kaptak. Köszönet ezért a Dereski Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola mellett működő szülői szövetségnek, a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség Nagyrőcei Területi Választmányának, valamint a Pázmány Péter Alapítvány anyagi támogatásáért.
Élményekkel teli és jóleső érzésekkel búcsúztunk el egymástól a mihamarábbi viszontlátás reményében!
Szöveg: Lukács Janka, az otrókocsi óvoda ovónője, képek: Iván Edit
![](/szmpsz/galeria/2009/0429_foldunk/01.jpg)
![](/szmpsz/galeria/2009/0429_foldunk/02.jpg)