A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az SZMPSZ Komáromi Regionális Pedagógiai Központja 2008 őszén „Alkotni jó“ címmel képzőművészeti pályázatot hirdetett. A zsűri által kiválasztott alkotások a tavasz folyamán több városban voltak láthatóak: Komáromban, Gútán és Rozsnyón.
Ez a pályázat az irodalmat, a történelmet, Mátyás király korát, magát, a bölcs uralkodót kapcsolta össze a képi megjelenítéssel. Az alkotások által a magyar reneszánsz, a humanizmus elevenedik meg. E kiállítás és a rendezvény megszervezése is bizonyítja, hogy iskoláinkban mind jelentősebb szerepet játszik a művészet személyiségformáló szerepe. Vannak iskolák, ahol rendszeresen képzőművészeti tárlatokat szerveznek, ahol az oktatási intézmények megtalálták az utat a művészek és a művészetek felé, de alkotó pedagógusaink regionális szinten, vagy akár Szövetségünk rendezvényein is bemutatkoznak munkáikkal.
Februárban a XIV. Komáromi Pedagógiai Napok keretén belül a helyi CSEMADOK Galériában szép számú érdeklődő jelenlétében nyitották meg azt a tárlatot, ahol közel 100 alkotás volt látható.
Két héttel később gútai Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Alapiskola dísztermében a Mátyás-napi rendezvény keretén belül került sor a kiállításra. A kiállítást Jókai Tibor az SZMPSZ irodavezetője nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a rendezvény és kiállítás megszervezése is bizonyítja, hogy iskoláinkban mind jelentősebb szerepet játszik a művészet személyiségformáló szerepe.
Március 28-án, Rozsnyón a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XV. Országos Találkozóján szintén kiállításra kerültek az alkotások, ahol a tárlatot megtekintették az ország különböző részéről a találkozóra érkezett pedagógusok és pedagógiai szakemberek.
/jt/
![](/szmpsz/galeria/2009/0524_kepzomuveszet/001.jpg)
![](/szmpsz/galeria/2009/0524_kepzomuveszet/002.jpg)
![](/szmpsz/galeria/2009/0524_kepzomuveszet/003.jpg)