2009. május 7-én Mesevilág címmel 6. alkalommal került megrendezésre Léván a báb- és színjátszó gyerekcsoportok fesztiválja a gyermekszínházak ünnepe. A régióban egyedülálló rendezvényt a lévai Juhász Gyula MTNY Alapiskola, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Lévai és Nagykürtösi TV és az SZMPSZ komáromi Központi Irodája szervezte meg.
A lévai Városi Művelődési Központban megtartott rendezvényen kilenc társulat 135 résztvevője vett részt. A szakmai zsűrinek hazai és magyarországi tagjai voltak. Megtisztelte a rendezvényt Kaposi László, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke is.
A lévai alapiskola Skacok színjátszó csoportja N. Tóth Anikó Alacindruska című meséjével mutatkozott be Lészkó Katalin rendezésében. Az Ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskolából két csapat is érkezett. A Kópé zömében második osztályosokból áll, ők Lúdas Matyi, avagy a libák gágogása címmel Fazekas Mihály ismert történetét dolgozták fel Bóna Tímea vezetésével. A Köteles Judit és N. Tóth Anikó irányította Csillagszóró első osztályos szereplői Varró Dániel, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Orbán Ottó és Németh Zoltán bohókás gyermekverseivel játszottak el Kerge ABC címmel. Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolából a Pinokkió bábcsoport és a Belevalók színjátszó csoport érkezett. A Juhász Zsuzsa és Kroslák Olga vezette bábosok Pamacsról, a lusta nyusziról meséltek, a Fülöp Judit vezette színkör pedig Z. Németh István A kártyavári királyság című színdarabját adták elő. A Párkányi Ady Endre Alapiskolából is két csapat jött: Himmler Zsófia rendezésében, a Kuckó bábcsoport Benedek Elek meséjét, a Borsószemet játszotta el botos bábokkal, a Csángálók színjátszó csoport pedig Urbán Gyula mesejátékát, a Minden egér szereti a sajtot állította színpadra Batta Jolán rendezésében. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium Csűrdöngölők társulata Benkő Tímea vezetésével Max Lucado Értékes vagy c. történetét gondolta tovább.
A bemutató után a szakmai zsűri értékelte az előadásokat és szakmai tanácsokkal látta el a pedagógusokat. A gyerekek a lévai Juhász Gyula MTNY Alapiskola pedagógusai segítségével városnézésen és múzeumlátogatáson vettek részt.
/jt/
![](/szmpsz/galeria/2009/0524_mesevilag/001.jpg)
a fesztiválon szereplő csoportok
![](/szmpsz/galeria/2009/0524_mesevilag/002.jpg)
a fesztiválon szereplő csoportok
![](/szmpsz/galeria/2009/0524_mesevilag/003.jpg)
a fesztiválon szereplő csoportok
![](/szmpsz/galeria/2009/0524_mesevilag/004.jpg)
a fesztiválon szereplő csoportok
![](/szmpsz/galeria/2009/0524_mesevilag/005.jpg)
szakmai értékelés
![](/szmpsz/galeria/2009/0524_mesevilag/006.jpg)
szakmai értékelés