A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Regionális Pedagógiai Központja és a komáromi Jókai Mór Alapiskola szervezésében zajlott 2009. május 15-én a Jókai és kora elnevezésű irodalmi-műveltségi vetélkedő jubileumi, immár ötödik évfolyamának döntője Komáromban.
A vetélkedőn tizenegy háromfős csapat vett részt. Öt évvel ezelőtt a rendezvény szervezői Vörös Mária iskolaigazgató és Jókai Tibor a RPK vezetője azzal a céllal indította útjára ezt a megmérettetést, hogy ráirányítsa a figyelmet Jókai életművére és olvasásra buzdítsák a diákokat.
A feladatok mindig az író életrajzára, valamint egy Jókai-műre épülnek. Idén a kiválasztott regény A lőcsei fehér asszony volt. Minden évben Komáromhoz vagy Felvidékhez kötődő Jókai regény a vetélkedő témája. Az előző években Az arany ember, A kőszívű ember fiai, A tengerszemű hölgy, a Szeretve mind a vérpadig és A mi lengyelünk című regények szerepeltek már a feladatok között.
A megmérettetés kiegyensúlyozottságát mutatja a minimális pontbeli különbség is. A győztes a hetényi Tarczy Lajos Alapiskola „Gólyák” csapata lett. A második helyen a marcelházi alapiskola „A törekvő hármas” csapata, a harmadik pedig a Gútai Nagyboldogasszony Nyolcéves Gimnázium „Laborfalvi” csapata lett.
Az eredményhirdetést követően a diákok és kísérőik a Duna Menti Múzeumban megtekintették a Jókai-emlékkiállítást.
/jt/
![](/szmpsz/galeria/2009/0605_jokai/001.jpg)
a rendezvény megnyitója
![](/szmpsz/galeria/2009/0605_jokai/002.jpg)
a vetélkedő résztvevői
![](/szmpsz/galeria/2009/0605_jokai/003.jpg)
a vetélkedő résztvevői
![](/szmpsz/galeria/2009/0605_jokai/004.jpg)
eredményhirdetés
![](/szmpsz/galeria/2009/0605_jokai/005.jpg)
a győztes csapat