![](/szmpsz/galeria/2009/0610_magyarnyelv/001.jpg)
Méltóképpen ünnepeljük anyanyelvünket a komáromi Munka Utcai Alapiskolában. Kiemelkedő sikereket értünk el a magyar nyelvi versenyeken.
Nagyon kedvelt a tanulók körében a Bendegúz nyelvÉSZ verseny, amelynek feladatsorai érdekesek, a nyelvtani tananyagot játékos formában dolgozzák fel, a nyelvi rejtvények logikus gondolkodásra késztetnek, az olvasottságról tanúskodnak az idegen és a régi szavak ismerői. Idén nyolcadik alkalommal szervezték Szlovákiában. Évente mindössze 6 tanulónak van lehetősége részt venni a Kárpát-medencei döntőben. A nyolc év alatt a legtöbb tanuló – összesen 14 – a mi iskolánkból jutott el a szlovákiai magyar iskolákból Szegedre, s mérhette össze tudását az évfolyam legjobbjaival. Koncz Krisztina 7. osztályos tanulónk kiváló bendegúzos. Idén már harmadszor vett részt a szegedi döntőben, ahol a népes mezőnyben a 8. helyen végzett.
Ugyancsak sikeres volt a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen is. Az iskolai és a regionális fordulót megnyerte, így jutott be az országos döntőbe. Érsekújvárott második lett, így lehetőséget kapott a budapesti Kárpát-medencei döntőben való részvételre, melyet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerveznek. A tollbamondás és a feladatlap megírása után bizakodón vártuk az eredményhirdetést. S nem csalódtunk! A rendkívül szoros mezőnyben a maximális száz pontból mindössze öt hibát vétve a 9. helyen végzett. A határon túli versenyzők közül különdíjas lett, értékes könyvcsomag volt a jutalma. A versenyre elkísértek bennünket Krisztina szülei is, akik a helyszínen örülhettek lányuk szép sikerének.
Krisztinának gratulálunk, s hasonlóan szép sikereket kívánunk neki a következő tanévben is.
Kocsis Piroska