A rendezvény fotóalbuma
2009. július 4-e és 9-e között hatodik alkalommal került sor Komáromban a Jókai Mór vers- és prózamondó táborra, melyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a MK Oktatási és Kulturális Minisztérium Határon Túli Magyarok Titkársága, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, Komárom város Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap és a Pázmány Péter Alapítvány támogatásával szervezett. A tábor főszervezője Jókai Tibor az SZMPSZ irodavezetője volt.
A tábor megnyitójára a komáromi Eötvös Utcai Alapiskolában került sor. Mácza Mihály történész „Jókai Mór Komároma“ című előadásával utat nyitott a gyerekek érdeklődésének, hogy minél többet megtudjanak Komárom nagy írófejedelméről. Az ismeretek bővítésére szolgált a balatonfüredi tanulmányút is. Itt Dr. Ács Anna muzeológus előadásában betekintést nyerhettünk Jókai füredi életébe.“ Jókai Mór 1857. évi első balatoni útját követően gyakran Füreden töltötte a nyár egy részét. 1867-ben telket vásárolt a fürdőhelyen és tágas, kényelmes nyaralót építtetett. 1870-től mintegy húsz éven át Füredre költözött le családjával a nyári idényre. A Balaton-parti "Senki szigetén" a táj ihletésében kiemelkedő művei sorát írta: Az arany ember, a Fekete gyémántok, a Szegénység útja, a Damokosok, a Három márványfej című regényeit, elbeszéléseket, regéket és fürdői témájú cikkeket a fővárosi lapok számára. Füredi alkotói korszakát "költészete arany kora"-ként tartja számon az utókor.“ – tudhattuk meg Dr. Ács Anna előadásából. Sajnos a Jókai-múzeumba nem mehettünk be, mert felújítás alatt áll. Komáromban sem maradhatott el a városnézés, a Jókai emlékhelyek megtekintése. Igaz, hogy az időjárás néha megtréfált bennünket, s a városnézésből közös éneklés lett. S mire elállt az eső besötétedett.
A kirándulás, valamint a vidám kikapcsolódás mellett természetesen a táborban komoly munkára is sor került. A VI. Jókai Mór vers- és prózamondó táborban több mint 50 tanuló vett részt. Sok gyermek használta ki a lehetőséget, hogy még a nyári szünet ideje alatt is tehetségét fejlessze. A foglalkozások reggel kilenc órától délután fél hatig tartottak különböző témákkal: előadásmód, beszédtechnikai gyakorlatok, szövegválasztás, szövegelemzés, drámapedagógiai foglalkozások, személyiségfejlesztő gyakorlatok. A foglalkozásokra a komáromi Eötvös Utcai Alapiskolában került sor. A tanulókkal hazai, magyarországi és erdélyi szakemberek foglalkoztak: Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművész, Németh Ervin magyarországi rendező, Kiss Péntek József rendező, valamint Szabó Csilla és Várady Kornélia pedagógusok. A tábor résztvevői a komáromi Ipari Szakközépiskola Kollégiumában voltak elszállásolva. Záróműsor keretében került sor a tábor lakóinak bemutatkozására, amelynek a komáromi Selye János Gimnázium adott helyet. A szülők illetve a záróműsor közönsége meglepődve nézte, hogy mire is képesek ilyen rövid idő alatt a tehetséges nebulók.
A vers- és prózamondó tábor foglalkozásain elsajátított ismeretek segítségül szolgálnak a tanulóknak a különféle rendezvényeken, fesztiválokon és versmondó versenyeken történő eredményes szereplésekhez. Sok sikert kívánunk a volt táborlakóknak az új tanévben a megmérettetésekhez!
Kolek Margit
A rendezvény fotóalbuma