A rendezvény fotóalbuma |
Az előadások jegyzéke
A 2006. tavaszán első ízben megrendezett Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok regionális és országos konferenciái után a verseny pozitív visszhangjának köszönhetően több iskola és kistérségi társulás már nyáron módszertani összejövetelt, gyermektábort és néprajzi-helytörténeti gyűjtést szervezett, hogy felkészülhessenek a Kincskeresők következő fordulóira.
Az idén, 2009. november 10-11-én ötödik alkalommal megrendezett, Kincskeresők V – helyi értékeket kutató diákok országos konferenciájának Dunaszerdahely, a Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskola adott otthont, az öt év alatt immár harmadszor.
A konferencián – ahol nincsenek helyezésekkel terhes izgalmak, „csak” a kiválasztott téma minél teljesebb bemutatása – a két nap alatt 41 diákelőadás hangzott el, a szülőföldhöz kötődő legkülönfélébb témakörökben (néprajz, helytörténet, építészet, életút, környezetvédelem stb.).
Az előadásokat rangos zsűri értékelte. (Tagjai: Móser Zoltán – PPKE, Piliscsaba, H. Csukás Györgyi – MTA Néprajzi Kutatóintézet, Budapest, Fabó Mária – Selye Egyetem, Komárom, Görföl Jenő – Pro Pátria Honismereti Társulás, Pozsony, ifjú Pomichal Richárd – Szabó Gyula AI, Dunaszerdahely.)
A további munkához rendkívül hasznosnak bizonyult az este 8 órától az éjszakába nyúló beszélgetés, melyek bevezetőjét Darnai Zsolt, a bakai AI tanára tartotta. Bemutatta saját szakköri tevékenységét és az általa elért eredményeket. A résztvevő tanárok ennek kapcsán próbálkoztak olyan fogalmi tisztázásokkal, mint regionális értékek, helyi értékek, közösségi értékteremtés, valamint ezen fogalmak értelmezése az Európai Unióban. Elemezték a Kincskeresők eddigi eredményeit és tervezték ennek a munkának a jobbá tételét.
A tanárok megismerkedhettek azzal a cédulaanyaggal, amelyet a nyári Kincskereső tábor résztvevői készítettek 2009 augusztusában a festői szépségű Áj faluban. Örvendetes, hogy a tábor módszertani munkája iránt is növekszik az érdeklődés.
Összegzésként mindenki megegyezett abban, hogy ezt a munkát folytatni kell. Mint az V. konferencia is mutatta, szülőföldünk értékei kimeríthetetlenek, csak fel kell fedeznünk és tanítványainkkal is meg kell ismertetni azokat. Egy-egy helyi érték felfedezése erőteljesebb kötődést eredményez a szülőföldhöz, mint egy elolvasott könyvtár. Ha pedig másokban is megmérhetjük felfedezéseinket, azáltal ablakot tárunk a világra is. Ebben az értelemben búcsúzott a konferencia résztvevőitől Pék László, az SZMPSZ elnöke is, aki jelenlétével mindkét napon megtisztelte a konferenciát.
Szanyi Mária néprajzkutató
a Kincskeresők főszervezője
A rendezvény fotóalbuma |
Az előadások jegyzéke