2009. október 26-án Pelsőcön (8.30 – 11.00 óra, MTNY Alapiskola) és Rimaszombatban (13.00 – 16.00, Tompa Mihály Református Gimnázium díszterme) a szlovákiai magyar alapiskolák 5. évfolyamos tanulói számára készített szlovák nyelv és irodalom, valamint munkafüzet szerzői tartottak módszertani napot, mutatták be a tankönyveket a gyakorló pedagógusok részére.
![](/szmpsz/galeria/2009/1210_szlovak/001.jpg)
A módszertani nap két helyszíne kiválasztásában szerepet kapott az a szempont, , hogy a régió négy járása szlovák szakosai megközelítően egyenlő távolságból tudják azokat megközelíteni.
![](/szmpsz/galeria/2009/1210_szlovak/002.jpg)
A két helyszínen a találkozó résztvevőinek száma 28 volt.
A megbeszélésen, tankönyv-bemutatón a szerzők ismertették elképzelésüket, céljaikat, majd tankönyvi és munkafüzeti részletekkel illusztrálták megvalósított elképzeléseiket.
![](/szmpsz/galeria/2009/1210_szlovak/003.jpg)
Szetyinszky Veronika bevezetőjében vázolta a tankönyvcsalád megszületésének előzményeit: az SZMPSZ odafigyelését a szlovák nyelv elsajátítására, melynek egyik eredménye a szlovák nyelv koncepciójának elkészítése volt . Ugyanezen munkacsoport közel egyéves tevékenységének másik eredménye ez a tankönyvcsalád, aminek megjelenése folytatódik a magasabb évfolyamokban is. A tankönyvcsalád az OM pályázatára benyújtott pályamunka volt, amit a tankönyvírók megnyetek a 6. évfolyam részére is..
Alabán Mária az 5. évfolyamos szlovák irodalom tankönyv szerzője elmondta, hogy a tankönyv célja az értő olvasás és a kompetenciák fejlesztése volt. Erre a célra minden alkalommal hiteles irodalmi szövegeket választott. Ezek a népmesék, állatmesék, találós kérdések, frazeológia, ismeretterjesztő szövegek műfajokat ölelik fel. A tananyag szintjei a törzsanyag és az érdeklődést felkeltő szövegek köré csoportosultak. Az idegen szavakat nem fordítja a tankönyv, hanem körülírtással oldja meg értelmezésüket. A szövegekhez tartozó feladatok az individuális és a differenciált fejlesztést helyezik előtérbe. A tananyag hónaponkénti megjelenítése vizuálisan is megoldott. Az előadó meggyőződése, hogy a hatodik évfolyamban is foglalkozni kell a mesével, mint a legkönnyebben megközelíthető és feldolgozandó műfajjal. Az irodalmi óráknak a kommunikációt kell szolgálni, semmi esetben nem mehetnek el az irodalmi művek és műfajok jegyeinek fölösleges megtanulása irányába.
Szetyinszky Veronika, Dömény Andrea, Pap Szilvia és Varga Zsuzsa a szlovák nyelvkönyv, illetve a munkafüzet szerzői megvalósult koncepciójuk alapján mutatták be a nyelvkönyvet, aminek lényege a megadott minta – replika alapján való nyelvelsajátítás az Európai Nyelvek Chartája által felvázolt és elfogadott szintekhez igazodva.
A nyelvkönyv témakörei nem kiinduló (olvasásra szánt) (minta)szövegekre épülnek, nem ez adja a kommunikációs mintát, hanem pl. az iskola témában bemutatja, hogyan mondja el a tanuló, milyen iskolába jár és hol található az iskola. A megoldás a kérdés – válasz minta, amire építi a párbeszédet. A nyelvtani és helyesírási anyag igazodik a témához, nem több és nem kevesebb, mint amennyit egy közepes képességgel rendelkező tanuló megtanulhat. A tankönyv/nyelvkönyv által hordozott koncepciót a munkafüzet feladatai teszik komplexszé.
Ádám Zita