A rendezvény fotóalbuma
A szlovákiai magyar és a magyar osztályokat is működtető, közel 70 középiskola a MK Miniszterelnöki Hivatalától (MeH): iskolánként 114 kötetet tartalmazó, 200 ezer forint értékű könyvcsomagot kaptak. Az ünnepélyes átadásra Komáromban a Tiszti pavilon dísztermében került sor.
A program lebonyolítója a Pro Hungarias Alapítvány, a koordinátor szerepét a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége komáromi központi irodája vállalta. A kötetek között a magyar és a világirodalom klasszikusai, valamint a kortárs írók munkái mellett hasznos szótárakat is találni. A csomag összeállítására az SZMPSZ szakemberei tettek javaslatot.
Dippold Péter, a Pro Hungaris Alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy Magyarországon nemrégiben indult a Kampány az olvasásért országos program.
Az ünnepségen a szervezők a Selye János Gimnázium Szegő lírai színpadának műsorával kedveskedtek az egész ország területéről érkezett iskolavezetőknek, tanároknak és a magyarországi vendégeknek. Az intézményvezetők nevében Andruskó Imre a Selye János Gimnázium igazgatója mondott köszönetet az értékes adományért.
/jt/
A rendezvény fotóalbuma