A rendezvény fotóalbuma
Komárom. Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Kaszás Attila Versmondó Fesztivált, amelynek idei, harmadik évfolyamára már több mint hatvan alap- és középiskolás diák érkezett elsősorban a nyugat-szlovákiai térségből, de volt köztük Rimaszombati versmondó is.
A fesztivál - amelynek elindítója Kaszás Attila egykori Alma Matere, a Jókai Mór Alapiskola, valamint a Szlovákiak Magyar Pedagógusok Szövetsége - mára a Jókai Napok szerves részévé vált. Visszahozva azt az évtizedekkel korábbi hagyományt, amikor is a Jókai Napok nemcsak az amatőr színjátszók, de a vers- és prózamondók fesztiválja is volt. Egyben ápolja a fiatalon elhunyt Kaszás Attila emlékét; a Jókai Színház mellett álló szobrát minden évben megkoszorúzzák a fesztivál résztvevői.
Arany János és a Toldi
Az idei évfolyam kötelező produkciója az alsó tagozatok részére Arany János egy költeménye volt, a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak pedig a Toldiból kellett egy részletet előadniuk. Hogy miért éppen a Toldira esett a szervezők választása? "Szarka Gyula, a Ghymes együttes tagja tavaly jelentette meg Toldi című CD-jét, amelyen többen közreműködnek Kaszás Attila volt kollégái, barátai közül. És ezek a művészek a honoráriumukat felajánlották a szavalóverseny továbbéltetésére. Ebből adódott az ötlet, hogy akkor a kötelező vers legyen egy Toldi-részlet, illetve a kicsik számára egy Arany költemény" - adta meg a választ Vörös Mária, a Jókai alapiskola igazgatónője. A zsűri tagjait neves hazai és magyarországi színművészek, drámapedagógusok alkották, akik a versenyt követően személyre szabott szakmai tanácsokkal is ellátták a résztvevőket.
"Nagyon sok verset kell olvasni"
Ez volt az egyik legfontosabb üzenete a versenyzők számára Kálid Artúr színművésznek, a zsűri tagjának. "Sajnos több esetben nem volt igazán szerencsés a versválasztás - itt természetesen a szabadon választott produkcióra gondolok. Nem tudom, ez a felkészítő tanárok hibájából, vagy a gyerekek makacsságából adódott-e. Azt ajánlanám a fiataloknak, hogy nagyon sok verset olvassanak, és akkor biztosan megtalálják azt, amelyik a szívükben is megszólal" - mondta. Gál Tamás színművész, aki a második kategória zsűrijében foglalt helyet, ugyanakkor úgy vélte, nagyon testre szabott Toldi-részleteket adott elő a versenyzők többsége.
Csicsó Tamás és Dékány Nikolett a középiskolások kategóriájában versenyzett, mindketten aranysávos minősítést kaptak. Kérdésemre, miért tartották fontosnak, hogy részt vegyenek ezen a fesztiválon, Tamás elárulta: szermélyesen ismerte Kaszás Attilát, akit nagyon jó embernek tartott. Már csak az iránta való tiszteletből is úgy érezte, el kellett jönnie. Niki viszont kihasznál minden lehetőséget a fellépésre, ahány szavalóversenyről tudomást szerez, igyekszik rajta részt venni. "Nagyon szeretek verset olvasni, de hallgatni is. Úgy gondolom, ha nekem mások örömet szereznek versmondásukkal, talán én is hasonlóan örömet tudok szerezni az én hallgatóságomnak" - tette hozzá a gimnazista Niki, aki művészi pályát képzelt el magának.
A díjazottak
A fesztivál fődíjasa az első kategóriában szereplő Gál Réka lett, aki a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékáért Közhasznú Alapítvány, és az SZMPSZ által felajánlott pénzdíj mellé Darázs Rozália kisplasztikáját is hazavihette. A magyar oktatási és kulturális minisztérium különdíját - egyhetes balatoni táborozást - Csikmák Katalin Mária és Lakatos Lili, a Kaszás Attila Szoborbizottság díját - pénzjutalmat - pedig Dékány Nikolett nyerte. Komárom város különdíját - könyvjutalmat - Matusek Attila és Pozsgai Zsófi, a Jókai Mór Alapiskola díját - könyvcsomagot és az iskola kisplasztikáját - Hrbácsek Réka kapta. A zsűri valamennyi kategóriában sávokba sorolta a versenyzőket. Az 1. kategória aranysávosai: Kiss Dóra, Gál Réka, Orbán Dávid és Bagócsi Lilla. A 2. kategória aranysávosai: Kiss Réka, Kiripolszky Patrik, Csikmák Katalin Mária, Kálosi Zsófia, Untermayer Tamás, Hernandez Franco Vivien és Lakatos Lili. A 3. kategória aranysávosai: Dékány Nikolett, Lanstyák Ildikó, Hrbácsek Réka, Matusek Attila, Csicsó Tamás és Pozsgay Zsófia.
V. KRASZNICA MELITTA
A rendezvény fotóalbuma