A rendezvény fotóalbuma
2010. július 3 - 8. között hetedik alkalommal került megrendezésre Komáromban a Jókai Mór vers- és prózamondó tábor, melyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Regionális Pedagógiai Központja a MK Oktatási és Kulturális Minisztérium Határon Túli Magyarok Titkársága, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, Komárom város Önkormányzata támogatásával szervezett.
A tábor megnyitójára hagyományosan a komáromi Eötvös Utcai Alapiskolában került sor. Gálfi Mária "Jókai Mór Komároma" című előadásával kezdődött a tematikus szaktábor, amelynek 55 résztvevője volt az ország különböző régióiból.
Jókai Tibor az SZMPSZ irodavezetője megnyitójában hangsúlyozta, hogy néhány évvel ezelőtt a szervezők egy olyan rendhagyó tábort indítottak útjára , amely teret biztosít a verset szerető gyermekeknek az adottságaik kibontakoztatására, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az itt szerzett tudás és tapasztalat segít felkészülni az elkövetkező versenyekre. A versmondó tábor küldetése továbbá a tehetségek felfedezése és gondozása, aminek alapfeltétele az adottság, amihez sok szorgalom, akarat, kitartás párosul.
A tábor résztvevőit köszöntötte a társszervező iskola igazgatónője Csintalan Zsuzsanna is.
A foglalkozásokra a komáromi Eötvös Utcai Alapiskolában került sor. A tanulókkal hazai és magyarországi szakemberek foglalkoztak: Németh Ervin magyarországi rendező, Rakottyai Katalin drámapedagógus, Kiss Péntek József komáromi rendező, valamint Szabó Csilla és Várady Kornélia pedagógusok. A tanulók szabadidős tevékenységének szervezését Kovács Tünde és Varga Rózsa pedagógusok biztosították.
Az ismeretek bővítésére szolgált az a budapesti tanulmányút is, melynek keretén belül a táborlakók megtekintették a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításait. Komáromban Jókai emlékhelyekkel ismerkedtek.
A zárónapon a Selye János Gimnázium dísztermében valamennyi csoport a táborban összeállított műsorát mutatta be a szülőknek és az SZMPSZ XIX. Nyári Egyetemének résztvevői számára. A zárórendezvényen az előadók és pedagógusok munkáját megköszönte Pék László az SZMPSZ elnöke.
Nyári értékteremtő táborunk a nagy mesemondó, Komárom szülötte, Jókai Mór nevét viseli, ami egyrészt a régió megbecsülésének jele, másrészt kifejezi az együtt eltöltendő hét küldetését: az anyanyelv feltétlen szeretetét és ápolását.
/jt/
A rendezvény fotóalbuma