A képzőművészeti tehetséggondozás terén együttműködő Igazgyöngy Alapítvány és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Szülőföld Alap támogatásával valósította meg azt a képzőművészeti pályázatot és kiállítást, amely az "Amit megőrzünk" címmel került kiírásra. A pályázat célja a néphagyományok és népszokások ábrázolása volt. A pályázatra óvodás és alapiskolás diákok küldték el alkotásaikat.
![](/szmpsz/galeria/2010/0901_rajz/01.jpg)
![](/szmpsz/galeria/2010/0901_rajz/02.jpg)
A projekt három fő részre tagolódott. Az első részben egy tanár-továbbképzési program keretében a fogalmak tisztázása, ismeretátadás, tapasztalatcsere és együttműködési stratégia kialakítása történt. Ennek a rendezvénynek a komáromi Jókai Mór MTNY Alapiskola adott otthont, ahol a térségből 35 fő szlovákiai magyar pedagógus vett részt a szakmai napon.
A második elem a kiállítások cseréje volt. Az egyik kiállítást a szlovákiai magyar iskolák tanulóinak munkáiból Berettyóújfaluban mutatták be, a másik kiállításra a Felvidéken került sor, ahol az Igazgyöngy Alapítvány által fenntartott Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak munkáiból nyílt kiállítás. Mindkét kiállításon szemléletesen megtekinthették az érdeklődők a vizuális tehetséggondozás képi megjelenését.
![](/szmpsz/galeria/2010/0901_rajz/03.jpg)
A projekt harmadik elemeként került sor a pályázat meghirdetésére, melynek témája az identitást erősítő néphagyományok, népszokások ábrázolása, a különféle ünnepkörökhöz, szokásokhoz, népi játékokhoz, népdalokhoz kötődő ábrázolások. Több mint 100 alkotás érkezett, legnagyobb létszámban alsó tagozatos korcsoportból. A pályázatokat szakértő zsűri értékelte Berettyóújfaluban. A díjátadásra és a kiállítás megnyitójára Komáromban került sor, ahol a díjazott gyerekek értékes könyvjutalmakat vehettek át.
A kiállítás bizonyította, hogy a program célkitűzései megvalósultak, a nagy múltú, tehetséggondozásban kiemelkedő magyarországi Igazgyöngy Alapítvány méltó partnerre talált a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében.
/jt/