A rendezvény fotóalbuma
A konferencia beszámolói
2010. július 5-10. között szervezete a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a XIX. Nyári Egyetemét Komáromban. Weöres Sándor Magyar etűdök című költeményével kezdődött a Komáromi Nyári Egyetem. A Tiszti pavilon dísztermében Pék László az SZMPSZ elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, előadókat és a rendezvény közel 200 résztvevőjét. Az ünnepélyes megnyitó után Földes Petra az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének főmunkatársa tartott előadást, Öröm és élmény a pedagógiában címmel.
A hazai pedagógusok mellett szép számban részt vettek az egy hetes szakmai rendezvényen magyarországi, erdélyi és vajdasági pedagógusok is, hogy bővítsék tudásukat, új ismeretekre és barátokra tegyenek szert.
Az érdeklődők hat szakcsoport közül választhattak:
- zeneoktatás újszerű módszerekkel és karvezetés
- vizuális nevelés és múzeumpedagógia
- osztályfőnöki kompetenciák
- drámapedagógia és gyermekszínjátszás
- interaktív tábla alkalmazása az oktatásban
- szlovák nyelv oktatása az 5-9. évfolyamokban
A délelőtti és délutáni foglalkozásokon kívül a résztvevők megismerkedtek a város nevezetességeivel, részt vettek egy sétán "Jókai nyomában". Szakmai tanulmányúton vettek részt Esztergomba. Az esztergomi bazilikában az ének-zene szakcsoport résztvevői hangversenyt adtak, meglátogatták a közelmúltban megnyílt babamúzeumot Búcson, a Selye János Gimnázium dísztermében az ÉS?! Színpad előadásának tapsolhattak, valamint a VII. Jókai Mór Vers-és Prózamondó Tábor résztvevőinek bemutatóját tekintették meg az Eötvös Utcai MTNY Alapiskolában. A hagyományoknak megfelelően pénteken este a tanfolyam résztvevői a komáromi református templomban szolgáltatott ökumenikus istentisztelet után meghallgatták az ének-zenei szakcsoport résztvevőinek hangversenyét. Szombaton a képzésnek helyet adó Tiszti pavilonban a vizuális nevelés szakcsoport résztvevőinek munkáiból nyílt kiállítás.
A Nyári Egyetem hivatalos befejezésére Duna Menti Múzeum dísztermében került sor, ahol az egyes szakcsoportok vezetői számoltak be arról, hogyan értékelték a résztvevők az eltelt egy hetet.
Fekete Irén az SZMPSZ Komáromi területi Választmányának elnöke a következő gondolatokkal zárta a XIX. Komáromi Nyári Egyetemet:
"Ahol középület keletkezik, egy napig ingyen dolgozom mellette, ha új könyv jelenik meg, azt megszerzem, sorba állítom tékámban s gyönyörködöm benne, ahol adakozni kell, leteszem a tízesemet…a fillérből kincs lesz, a könyvből könyvtár lesz, a népből nemzet lesz!"
/jt/
A rendezvény fotóalbuma