A rendezvény fotóalbuma
Sok év után a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség a komáromi mellett újra Kassán is megrendezte nyári egyetemét. Július 25. és 30. között 70 pedagógus vett részt szakmai előadásokon a Vajdaságból, Erdélyből, Magyarországról és Szlovákia valamennyi megyéjéből. Megtiszteltetés és lehetőség volt a kassaiak számára, hogy egy hétig vendégül láthatták a városukba távolról érkezett kollégáikat, akik közül sokan először jártak itt.
A nyári egyetem egyik legfontosabb küldetése, hogy lehetőséget biztosítson a tanároknak ahhoz, hogy ötleteket, új tudást, élményeket gyűjtsenek további munkájukhoz. A megújulás, új módszerek megismerése, önmaguk megismerése, nyitottságuk és a folyamatos önművelés a feltétele annak, hogy jól tudják nevelni és oktatni diákjaikat. Az idei kassai nyári egyetem ezt olyan környezetben tette lehetővé, ahol barátságok és a jövőre nézve hasznos szakmai kapcsolatok születhettek.
A rendezvény főszervezője Ádám Zita volt, az SzMPSz szakmai programokért felelős alelnöke, gazdasági hátterét pedig Jókai Tibor irodavezető biztosította. Az előadásoknak és a kísérőprogramok zömének a kassai ipari Jedlik utcai kollégiuma adott otthont. A szállást és étkezést is a kollégium munkatársai biztosították.
A megnyitón Matej Éva, a kassai ipariskola igazgatónője köszöntötte a vendégeket és előadókat a kassaiak nevében, majd Pék László, az SzMPSz országos elnöke szólt a pedagógusokhoz. Első előadóként Radó Péter oktatáspolitikai elemző tartott előadást a pedagógusokról egy kívülálló szemével. Jellemezte a pedagógus szakma gyakorlását meghatározó általános kereteket, majd éreztette, hogy hol rejtőznek a változások lehetőségei. Változni, lépést tartani az igényekkel - ez a legnagyobb feladatunk, amihez állandó tanulás, önfejlesztés szükséges.
A szakmai programokat a pedagógusok igényeinek felmérése után állították össze a szervezők. A tanárok négy szakcsoportban dolgoztak. Az osztályfőnöki kompetencia az alap- és a középiskolában csoport iránt érdeklődtek a legtöbben. A szakmai felkészültség mellett a tanárnak olyan képességekkel is kell rendelkeznie, amelyekkel meg tudja oldani a napi konfliktusokat egy osztályban, bölcsen és felelősen tud irányítani és dönteni a vitás helyzetekben, helyes módszerekkel jó irányba tereli a gyerekközösségeket. Szabadkáról érkezett előadóink, Szekszárdi Júlia és Török Ildikó kiváló érzékkel, tapasztalattal és hozzáértéssel adták át tudásokat az érdeklődő résztvevőknek.
A logopédia szakcsoport szakmai előadói Paróczai Béláné, Fazekasné Fenyvesi Margit és Molnárné Nyújtó Judit a beszédhibák felismerésére és iskolán belüli kezelésére tanították az óvodai és iskolai pedagógusokat. A hallgatók megismerkedtek a beszéd- és hallászavarok biológiai és környezeti okaival, majd olyan módszerekkel, amelyek enyhítik, vagy megszüntetik ezeket a zavarokat.
A hátránykompenzálás vizuális neveléssel csoport vezetői, Török Zita és Kis Papp Csilla a berettyóújfalui művészeti iskola tanárai érdekes ötletekkel, modern képzőművészeti technikákkal ismertették meg a hallgatókat. A csoport minden tagja lelkesen dolgozott, hisz a bemutatott technikákat kipróbálták, alkottak, és a záróünnepséget saját munkáikból összeállított kiállítással tették színessé.
Az egyedüli akkreditált képzés a kommunikációs kompetenciák megerősítésével foglalkozott a szlovák nyelv- és irodalom oktatásában. A résztvevők olyan módszerek kiválasztásával és alkalmazásával ismerkedtek meg, amelyek a tanulók képességein alapuló tanulást, készségfejlesztést teszik lehetővé. Ezt a szakcsoportot Szetyinszky Veronika és Hajtman Béla vezették, további előadók voltak: Papp Szilvia, Dömény Andrea, Varga Zsuzsanna és Alabán Mária.
A programok része volt Kassa bemutatása is. A hűvös, esős idő ellenére érdeklődéssel jártuk végig a várost, majd Jászót és Stószt. Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők, ha ezután Márai sorait olvassák majd, megelevenednek bennük a Kassán látottak.
Reméljük jövőre is sikerül megrendezni Kassán a nyári egyetemet.
Hanesz Angelika
A rendezvény fotóalbuma