A rendezvény fotóalbuma
Hagyományteremtő szándékkal a közelmúltban tartotta a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a Kárpátaljai Magyar Iskolák Központi Tanévnyitóját. Az ünnepségre a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola dísztermében került sor.
Tegze Hajnalka az intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte a házigazdák nevében a pedagógusokat, diákokat, kárpátaljai közéleti személyiségeket és a határon túli vendégeket.
Orosz Ildikó a KMPSZ elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a pedagógusszövetség azért határozta el a központi tanévnyitó ünnepség megszervezését, hogy a tanév elején csokorba szedjék a feladatokat és a lehetőségeket. Rámutatott arra, hogy Ukrajna azért csatlakozott a bolognai folyamathoz, s ennek jegyében vezette be az emelt szintű érettségit, valamint a független vizsgaközpontok intézményét, hogy ezzel az Európai Unióhoz közelítse az ukrajnai oktatási rendszert. Csakhogy az EU-ban az érettségizők az iskola nyelvén vizsgáznak, addig a kárpátaljai magyar iskolák végzőseinek kötelezően minden tantárgyból ukrán nyelven kellene vizsgázni. Az új hatalom ígéretet tett ezen tendenciák megváltoztatására. Azzal a kéréssel fordult az ünnepség résztvevőihez, hogy tegyenek meg mindent a magyar nyelv és irodalom rehabilitálásáért, azért, hogy újból lehessen belőlük érettségizni a független vizsgaközpontokban is.
Brenzovics László a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke felvázolta a kárpátaljai magyar iskolákat érő kihívásokat hangsúlyozta, hogy a 12 osztályos oktatásról a 11 osztályosra való visszatérés, pedig azt jelzi, hogy távolodunk Európától. Megemlítette a tankönyvkiadás kérdésének a rendezést, hogy akár saját könyvkiadással kell biztosítatni az iskolák magyar nyelvű tankönyvekkel való ellátását.
Berki Károly a KMPSZ irodavezetője felolvasta Hoffmann Rózsa a Magyar Köztársaság oktatásért felelős államtitkárának üdvözlő levelét. Az államtitkár asszony ígéretet tett rá, hogy az anyaország kormánya mindent megtesz azért, hogy támogassa a kissebbségben élő magyarság anyanyelvű oktatását.
Jókai Tibor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége irodavezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kisebbségben élő magyar pedagógusok feladata az anyanyelvben való hűség a szülőföld iránti elkötelezett szeretet, s úgy neveljenek, tanítsanak, hogy követendő példaképek legyenek diákjaik számára.
Vargha László a Tiszabökényi Általános Iskola volt igazgatója, aki 52 évig vezette az intézményt, köszöntötte a pályakezdő pedagógusokat.
A zárszóban elhangzott, hogy a pedagógusok, köztisztviselők, egyházi emberek mindannyian egy csónakban eveznek, meg kell hát ragadni egy-egy evezőlapátot, s keményen kell dolgozni azért, hogy be ne szippantsa a csónakot az örvény, ne hagyjuk veszni a kárpátaljai magyar oktatást, mert a templom mellett az iskola az itteni magyarság megmaradásának záloga.
Az ünnepség a történelmi egyházak képviselőinek áldásával ért véget.
/jt/
A rendezvény fotóalbuma