A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség 2011. március 26-án Szovátán tartotta éves közgyűlését. A Teleki Oktatási Központ dísztermében mintegy 100 küldött és számos vendég előtt Lászlófy Pál István elnöki beszámolójában a többi között kifejtette, hogy az elmúlt húsz év alatt sikerült megtartani az egyensúlyt a szövetségben. Az RMPSZ működését az anyaország támogatja, enélkül nem lehetett volna fejlesztéseket megvalósítani.
A közgyűlés résztveői a továbbiakban meghallgatták az oktatási központok vezetőinek beszámolóit, a Tankönyvtanács és az Ábel Kiadó szakmai beszámolóit. Ezután került sor az Alapszabály módosítására, amely az eddiginél formájában egységesebbé vált. A küldöttek elfogadták a szövetség négy évre szóló új Programját is.
A küldöttek az eddigi főtitkárt Burus Siklódi Botondot választotta meg elnöknek, Halász Ferenc történelemtanárt, Virág Erzsébet magyartanárt, és Kiss Imre matematikatanárt alelnöknek. Az eddigi elnököt pedig örökös tiszteletbeli elnöknek választották.
A közgyűlést megtisztelte jelenlétével a Magyar Köztársaság NEFMI Oktatási Államtitkárság részéről Szantner Viktor kabinetfőnök és Király Annamária tanácsos asszony, Király András a bukaresti Oktatási Minisztérium államtitkára, Pék László elnök és Jókai Tibor irodavezető a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége részéről, valamint Dávid László a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.
Az RMPSZ új elnöke Burus-Siklódi Botond zárszavában hangsúlyozta, hogy a megkezdett munkát törés nélkül szeretné továbbvinni, az előző elnökség által magasra emelt mércét tartani, megtalálni az egyensúlyt, példaértékűen szolgálni a szakmát, megfelelni a kihívásoknak, elvárásoknak.
/jt/