A rendezvény fotóalbuma
A Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny országos fordulóját a Csemadok-székházban tartották, a versenyzők egy részét, pedig a Czuczor Gergely Alapiskola fogadta be a feladatvégzés idejére. A nagykaposi, rimaszombati, galántai, dunaszerdahelyi diákok örömmel fogadták, hogy az aznapi program részét képezte egy városnéző körút.
Az ünnepélyes megnyitón Pék László a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke és Novák Monika a Czuczor Gergely Alapiskola igazgatója köszöntötte a versenyzőket. „Egy tisztességes ember jól ismeri az anyanyelvét és helyesen tudja azt használni, ami az emberi lélek tisztasága szempontjából is fontos. Azt kívánom, hogy merjétek bátran használni az anyanyelveteket“ – hangsúlyozta Pék László. Az SZMPSZ februárban hat helyszínen rendezte meg a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny regionális fordulóit: Galántán (szervező: Szetyinszky Veronika), Ekecsen (Tóth Mária), Komáromban (Kocsis Piroska), Párkányban (Csicsay Sarolta), Rimaszombatban (Ádám Zita), Nagykaposon (Kis Berta Terézia). A verseny érsekújvári háziasszonya Szombath Erzsébet a Czuczor Gergely Alapiskola pedagógusa állandó szervezője az országos rendezvénynek. „Két diák maximális pontszámot ért el a tollbamondásban: Csoltko Frigyes László, a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolából, felkészítő tanára Soóky Marián, a másik Bugár Éva volt a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolából, felkészítő tanára Kovács Judit” – tájékoztatott Csicsay Sarolta az országos vetélkedő koordinátora. A szervező tolmácsolta a jelenlévőknek Ádám Zita főszervező üdvözletét. Pék László a felkészítő tanárokat szakmai megbeszélésre várta, amelyen szó volt a tanárok továbbképzéséről, szakmai előadások szervezéséről és a pedagógusok is elmondhatták ezzel kapcsolatos véleményüket. A szervezők az SZMPSZ, a budapesti Tericum Kiadó, Dávid Tünde és Pathó Ildikó régióbeli vállalkozóknak köszönhetőn értékes könyvekkel és ajándéktárgyakkal lepték meg a versenyzőket.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének támogatásával – 1997 óta rendszeresen meghirdeti a Kárpát-medencei helyesírási versenyt Magyarországon, amelyen külön kategóriában vesznek részt a határon túli magyarlakta területeken tanuló felső tagozatos alapiskolás tanulók és a nyolcéves tagozaton tanuló gimnazisták.
A két kategória győztesei és továbbjutói
I. kategória: Fekete Krisztina, Munka utcai Alapiskola – Komárom; Bugár Éva, Vámbéry Ármin Alapiskola – Dunaszerdahely; Lakatos Lili, Jókai Mór Alapiskola – Komárom; Fekete Viktória, Kóczán Mór Alapiskola – Csilizradvány.
II. kategória: Somogyi Pál, Battyhány-Strattmann Alapiskola – Felbár; Piršel Katalin, Jókai Mór Alapiskola – Komárom; Nagy Elvira, Battyhány-Strattmann Alapiskola – Felbár; Csóka Nikolett – Hetényi János Alapiskola és óvoda – Ekel.
Száz Ildikó, Új Szó
A rendezvény fotóalbuma