A rendezvény fotóalbuma
Hetedik alkalommal rendezte meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a komáromi Jókai Mór MTNY Alapiskola a Jókai és kora elnevezésű irodalmi-műveltségi vetélkedő országos döntőjét május 22-én, az íróról elnevezett komáromi intézményben. Az idei döntőn nyolc háromfős csapat mérte össze tudását.
A vetélkedő feladatai minden évben más-más Jókai-műre épülnek. Idén Az elátkozott család című regényből, valamint Szénássy Zoltán: Jókai nyomában című életrajzi művéből kellett felkészülniük a diákoknak. A részletekbe menő kérdésekre és feladatokra csak azok tudhatták a helyes választ, akik legalább egyszer nagy odafigyeléssel elolvasták a regényt és az ajánlott irodalmat.
A zsűri elnöke a díjátadás előtt kiemelte, minden résztvevő tanuló nyertesnek érezheti magát, hiszen értékes olvasmányokkal gazdagodott. A Magyar Köztársaság NEFM Külhoni Magyarok Osztálya támogatásának köszönhetően, a résztvevők és felkészítőik a rendezvény szervezőitől emléklapot és értékes könyvjutalmat vettek át. . Idén a komáromi Munka Utcai Alapiskola csapata bizonyult a legjobbnak.
/jt/
A rendezvény fotóalbuma