A rendezvény fotóalbuma
Néhány éve rendszeres résztvevője vagyok a szabadkai Nyári Akadémiának. Az Észak - bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete / ÉMPE/ meghívására a Felvidékről is ellátogat nyaranta több-kevesebb pedagógus az augusztus elején megvalósuló továbbképzésre. Három éve látogattam el először a Vajdaságba, Szabadkára. Meglátni és megszeretni kedvenc íróm, Kosztolányi Dezső szülővárosát - egy pillanat műve volt. Azóta a nyári programom szerves részét képezi a szabadkai Akadémia. Nem csak a várost, de a vendéglátó pedagógusokat is megkedveltem, többükkel baráti kapcsolatot is kialakítottam.
Felvidékről idén hét pedagógus utazott Szabadkára augusztus 6. és10. között, akik nemcsak a város hangulatát élvezhették, hanem az Akadémia keretében az egyes csoportokban magukba szívhattak értékes pedagógiai, irodalmi, történelmi, óvodapedagógiai vagy természettudományi ismereteket is. Jómagam az irodalmi szekció résztvevője voltam. A kiváló hazai előadóknak köszönhetően nagy örömömre valódi irodalmi kuriózumokkal ismerkedhettem meg a vajdasági irodalom történetéből. Ki gondolta volna például, hogy a nagybecskereki Lauka Gusztáv lapszerkesztő és író Petőfi Sándor barátja volt, jó kapcsolatban állt Szendrey Júlia családjával, s ő volt a szabadságharc költőjének esküvői tanúja? Az erdélyi előadókkal a romániai magyar irodalom kanonikus mozgásait boncolgattuk valamint Sütő András szerepét a kánonban. Ugyancsak izgalmas téma volt a népi kultúra szerepe a modern társadalmakban - az identitástudat meghatározásában, nem csak Erdélyben, de az egész Kárpát-medencében. Szakavatott magyarországi egyetemi tanárok a 21. századi irodalomtanár személyiségét elemezték, majd segítségükkel önmagunkat is letesztelhettük, mennyire felelünk meg a modern kor követelményeinek. A hagyományos és digitális olvasás témája mindenkit érdekelt, megtanultuk, hogyan tehetjük élvezetesebbé az irodalomórákat a diákok képies olvasásának megfelelő Topic map technika használatával. Egy kitűnő előadóművész pedig hasznos gyakorlatokat mutatott be a szavalásban oly fontos helyes légzéstechnika elsajátítására.
Sok-sok téma, rengeteg új ismeret…tartalmilag maximálisan elégedett vagyok az idei Akadémiával. S hogy mi volt ezen kívül? Ismerkedés a vajdasági kollégákkal, mély eszmecserék a hasonló pedagógiai problémáinkról. A kiegészítő programok keretében irodalmi esten vettünk részt, barátkoztunk és buliztunk a Népkörben, kirándultunk a közeli Palicsra, mely hajdanán Kosztolányi és barátai kedvelt üdülőhelye volt, s a Majkin Salaš autentikus hangulatát is élvezhettük. Vajdasági kollégáink mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Köszönet az ÉMPE elnökasszonyának, De Negri Ibolyának, aki évek óta kitűnő vendéglátónk, és kolléganőjének, Virág Ildikónak, aki minden kényelmünket biztosította.
Legmeghatóbb élményem pedig az volt, amikor a nekünk átmeneti otthont adó kollégium előtt felvidéki, vajdasági és magyarországi kollégákkal egy autórádiót hallgatva közösen szurkoltunk a magyar olimpiai csapat egyik aranyérmet nyerő sportolójának… Mindannyian éreztük: jó magyarnak lenni!
/Dr. Lacza Aranka/
A rendezvény fotóalbuma