XVIII. Komáromi Pedagógiai Napok
Komárom, 2013. február 25. - március 1.
A keddi program...
„Így kell járni…” néptáncoktatás az óvodában / iskolában
A Komáromi Ped. Napok szervezése kezdetén, örömmel vettem tudomásul, hogy ismét betekintést nyerhetnek az érdeklődők a néptánc oktatás alapjaiba.
Örömmel vállaltam a csoport szervezési munkáját. A jelentkezési határidő lejárta előtt 3 nappal mindössze 7 jelentkező volt, s azok is a ´´JÓMEGY´´- pedagógusokból álló csoport- tagjai voltak. Kicsit félve jeleztem Őlveczky Árpádnak - aki már nem első ízben vállalta az oktatást- hogy sajnos kevesen vagyunk. A következő napokban viszont egymás után küldték a kollégák a jelentkezési lapokat. Végül 37 fő vett részt a képzésen. Volt, aki azért jelentkezett, mert egy kis mozgásra vágyott, ki azért, mert megtapasztalta a XXI. J.M. Nyári Egyetemen, hogy milyen jó hangulatban teltek az órák, napok. A délelőtt ritmusgyakorlatokkal kezdődött, természetesen a rövid bemutatkozás után. Később énekeltünk, s a ´´kapuzós´´ vonulós táncot jártuk. Megismerhettünk néhány népi játékot, melyhez a friss csárdás lépéseit hívtuk segítségül. Külön kérésre az ´´ördög útja´´ sem maradhatott el, mely lassan zárótáncként szerepel a képzéseken.
![](/szmpsz/galeria/2013/0324_kpn2/01_tanc.jpg)
A délelőtt gyorsan eltelt, s tényleg csak ízelítőt kaphattunk mindabból, mi is a néptánc.
A visszajelzések arra utalnak, hogy igény van minderre, hiszen az értékeink ápolása mellett összetartó ereje, fejlesztő hatása van a táncnak, s nem utolsó sorban látványos, örömteli, sikerélmények tárháza rejlik benne.
Köszönjük a lehetőséget, s reméljük, a XXII. J. M. Nyári Egyetem keretén belül újra találkozhatunk és lehetőséget kapunk az eddig tanultakat továbbfejleszteni.
(Szabó Kinga, óvópedagógus, Tany)
Műelemzés a magyartanításban – motiváció, módszerek, ötletek, lehetőségek
Az immár évente hagyományosan megrendezésre kerülő Komáromi Pedagógiai Napok programja mindig gazdag tárházát kínálja az érdekesnél érdekesebb előadásoknak, foglalkozásoknak.
![](/szmpsz/galeria/2013/0324_kpn2/01_magyar.jpg)
Ebben az évben a szervezők meghívására (többek között) Komáromba látogatott Fenyő D. György, az ELTE – Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium tanára.
A Jókai Mór Alapiskola adott otthont a tanár úr vezette tréningnek, melynek címe és tematikája: Műelemzés a magyartanításban
![](/szmpsz/galeria/2013/0324_kpn2/02_magyar.jpg)
17 alap- és középiskolai magyartanár töltött el egy rendkívül élvezetes, kellemes és sok-sok ragyogó ötletet adó napot Fenyő György irányításával az iskola falai között. A csoport arra keresett és kapott választ, hogyan, milyen módszerekkel lehet motiválni korunk ifjúságát, hogy irodalomszerető, irodalomértő fiatalokká váljanak. Komoly súlyt kell fektetni a készségek fejlesztésére, a szövegértésre, a fogalmazásra, azaz az önkifejezésre valamint a megfelelő vitakultúra kialakítására is.
Ízelítőt kaptunk a nem klasszikus értelemben vett műelemzésből. A foglalkozás keretén belül a tanár úr különböző módszereket, lehetőségeket vázolt fel lírai és prózai művek megértetésére, feldolgoztatására, amelyeket a jelenlévők gyakorlatok formájában el is sajátítottak. Így vált maradandóvá a megszerzett ismeret, így lehet továbbadni a diákjaink számára. Mindenképpen sokkal élményszerűbb ez a fajta műmegközelítés az eddig megszokottnál, mert játékosabb, szórakoztatóbb, ugyanakkor kreativitásra és nagyfokú önállóságra épít. Ezen felül a csoportszellemet is erősíti, mert a csoportot alkotó tagokat szoros együttműködésre, együttgondolkodásra sarkallja. Pl.: egy-egy Petőfi-vers széttördelt vagy sorhiányos versszakainak sorrendbe állítása a vers ritmikáját ill. logikai tartalmát figyelve; vagy egy prózának tűnő szövegben felismerni annak versmivoltát, időmértékes lüktetését, korstílusát… Mind megannyi kihívás, kreatív feladat! Érdekes megoldás lehet az a fajta prózai műelemzés, amikor az adott mű egy részét ismerik a diákok, s a folytatást, az esetleges befejezést nekik kell kikövetkeztetni: értelmezni kell az addig olvasottakat, súlypontokat keresni, az értelmi-érzelmi vonalat követve megoldási módokat találni, de természetesen azok igazát, helyénvalóságát bizonyítani, alátámasztani, majd végül az eredetivel összevetve a végkövetkeztetést levonni.
Fenyő György azt vallja, hogy az irodalomértés fejlesztésével olyan eszközt kell adni a fiatalok kezébe, amelynek segítségével megérthetik a folyamatosan változó világot. Ehhez az irodalomértéshez és értetéshez nyújtott hathatós segítséget a tréningen résztvevő irodalmat szerető tanárnak.
(Ibolyáné Csipke Jolán, a Jókai Mór Alapiskola igazgatóhelyettese)
Motiváció - érzelmi ráhangolódás a vizuális nevelésben
A XVIII. Komáromi Pedagógiai Napok gazdag programjában az idén is helyet kapott a képzőművészeti nevelés. A komáromi Jókai Mór Alapiskola kiemelt figyelmet szentel e tantárgy oktatásának, így nem véletlen, hogy az iskola rajztermében került sor az egész napos szakmai tréningre.
![](/szmpsz/galeria/2013/0324_kpn2/01_rajz.jpg)
Szakmai előadóként a Berettyóújfaluból, az Igazgyöngy Művészeti Iskolából érkező L. Ritók Nóra művésztanár és munkatársa, Török Zita garantálta, hogy a résztvevő 24 pedagógus ismét sok új gyakorlati ismeretekkel gazdagodjon.
![](/szmpsz/galeria/2013/0324_kpn2/02_rajz.jpg)
A foglalkozás a művészeti nevelésben rejlő és a mai napig kihasználatlan motiválási lehetőségekre mutatott rá. Legfőbb erénye, hogy a résztvevők nem elméleti előadást hallgathattak végig, hanem a gyakorlatban is megtapasztalhatták az alkotás örömét. Az eddig ritkán használt technikák bemutatása mindenkinek lehetőséget nyújtott, hogy egyéniségének megfelelően dolgozzon. Az adott témát saját kifejezési módjával gazdagíthatta, saját belső világát mutathatta be
A művészeti tárgyak heti egy óraszámban nem tudják maradéktalanul betölteni szerepüket. Pedig ezek a tantárgyak nyújthatnák a tanulók jelentős részének azt a sikerélményt, amire a magas óraszámban oktatott elméleti tantárgyak számos tanulónál nem képesek. Egy jól megfestett kép legalább akkora sikerélmény lehet, mint egy bonyolult matematikai feladat megoldása. Egy sikeres fellépés az iskolai kórusban vagy tánccsoportban egy életre szóló, meghatározó élményt jelenthet.
![](/szmpsz/galeria/2013/0324_kpn2/03_rajz.jpg)
A művészeti tantárgyak az önkifejezésnek azt a lehetőségét adják meg, amit az elvont gondolkodást igénylő elméleti tantárgyak nem. Egy kép sok olyan dolgot árul el az alkotójáról, amit az szavakban nem is tudna megfogalmazni, egy-egy rajz beszédes lenyomata a gyermeki lelkületnek. L. Ritók Nóra úgy foglalkoztatja a gyermek alkotót, hogy az a saját élményét tegye láthatóvá igényes formában. Úgy rajzoltat, hogy a csapongó fantázia ne jelzésszerűen jelenjen meg, hanem technikailag igényesen kidolgozott formában. A gyermek nem maszatol, hanem fest, nem firkál, hanem rajzol. A különböző rajzeszközök egymásra rétegzésével a káoszból teremt rendet, az egyszerű formákból, színekből látványt.
Az alkotás nem csupán önkifejező időtöltés, hanem komoly szellemi munka is. Akik részt vettek a foglalkozáson, érezhették a fáradtságnak és a sikerélménynek azt a kellemes élményét, amelyet csak az alkotás nyújthat. Remélhetőleg lesz módjuk továbbadni ezt a felszabadító, boldog érzést a tanítványaiknak is.
(Balázsy Géza, a Jókai Mór Alapiskola tanára)
|