XVIII. Komáromi Pedagógiai Napok
Komárom, 2013. február 25. - március 1.
Motiváció: Egy (nem) lehetetlen küldetés
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmánya és Komáromi Regionális Pedagógiai Központja 2013. február 25. – március 1. között szervezte meg a XVIII. Komáromi Pedagógiai Napok szakmai rendezvénysorozatát.
A rendezvény keretein belül ellátogatott a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolába Mező Ferenc egyetemi oktató a debreceni Pszichológiai Intézetből. Az előadás és egyben kötetlen beszélgetés fő témája a motiváció volt. Hogy motiváljuk a tanulókat és szülőket az olvasásra, hogy többet tanuljanak? Mező Sándor elmesélte saját tapasztalatait, s a jelenlevő tanárokat is bevonta a vitába. A tanárok megjelenítették a szülő - diák kapcsolatát. A szerepeket kommentálták a jelenlevő hallgatók is.
![](/szmpsz/galeria/2013/0324_kpn5/guta.jpg)
Az előadáson jelen voltak az iskola tanárai, s a környék iskoláiból érkező kollégák. Fibi Sándor is hangot adott a véleményének, hogy érdemes küzdeniük a tanároknak, mivel magas célért küzdünk mindnyájan együtt.
Az előadó Mező Sándor véleménye és tapasztalata szerint szakkörök formájában kell a tanulót ösztönözni a tanulásra. Az órákon belül játékosan kell rávezetni a diákot a megszerzendő tudásra. Segítségünkre vannak a legújabb módszerek, miszerint a drámát ne csak elolvassuk, s leírjuk a tartalmát, hanem vigyük is színpadra. Eközben a tanuló nemcsak a tananyagot jegyzi meg, hanem olyan képességeket fedez fel magában, amelyekre tán sosem bukkanra rá. Fejlesztjük a gyerek kifejezőképességét, szókincsét, és közben még jól is érzi magát. Mező Sándor további tantárgyak módszertanába is bevezette a hallgatókat. Bemutatta, miként tudjuk érdekesebbé tenni például a biológia vagy akár a matematika órát.
Azt hiszem, hogy az egész tanári kar nevében kijelenthetem, hogy mindannyian hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk az előadás során, s remélhetőleg alkalmazni tudjuk majd az említett módszereket a tanítási órákon belül.
(Máhr Gyöngyi)
Kihelyezett továbbképzés Budapesten, Látogatás a Gyermekek Házában
„Itt mindenki barátja mindenkinek, és mindenki önmaga. Mindenki segít mindenkinek. Figyelünk egymásra, és ez nagyon jó.˝
Ezek a mondatok a budapesti Gyermekek Háza oktatási intézmény egyik kisdiákjától hangzottak el. Azonnal észrevehető, hogy ebben az iskolában valamit másképp csinálnak, s ez tényleg nagyon jó.
![](/szmpsz/galeria/2013/0324_kpn5/01_bp.jpg)
Ennek a titoknak eredt nyomába a XVIII. Komáromi Pedagógiai Napok záró napján 44 lelkes pedagógus, hogy tanulmányútjuk keretében megismerkedhessenek a Gyermekek Házában alkalmazott sikeres tanítási és nevelési módszerekkel.
A Gyermekek Házában Szabóné Vajna Kinga tanítónő örömmel fogadta a felvidéki pedagógusokat. Elmondta, hogy a nyolc évfolyamos iskolájukban - amely évfolyamonként egy-egy osztályt működtet - 1991-től működik az Alternatív Alapozó Program, melynek lényege az optimálisan alkalmazható reformpedagógiai módszerek használata. Sajátos alapelveik a személyiségfejlesztés, közösségfejlesztés, differenciált oktatás, az élményszerű tanulás és az integrált oktatás, melynek keretében nagy figyelmet fordítanak a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésére. Az inkluzív nevelés lényege, hogy optimális gyereklétszám (20-24 fő) mellett osztályonként 2-3 sajátos nevelési szükségletű gyermek tanul egészséges – sokszor kiemelkedően tehetséges – tanulókkal együtt. A differenciált oktatás pedig lehetővé teszi, hogy a gyermekek egyéni ütemben haladjanak képességeik és fejlődésük alapján. Az iskola egységesen alkalmazott tanulásirányítási módszere a kooperatív tanítás. A tanulók 4 tagú csoportokban dolgoznak, és azon belül rétegek szerint - értelmi képességeiknek megfelelő szintű feladatokat végeznek, így járulnak hozzá a csoport közös munkájához. Ezzel megtanulják egymás munkáját, a vélemények különbözőségét tisztelni, és fejlesztik az együttműködési készségeiket.
A felvidéki pedagógusok – az első évfolyamtól nyolcadikig – óralátogatásokon vehettek részt / anyanyelv, környezetismeret, angol, történelem, magyar irodalom, matematika és kémia tantárgyakban/, ahol maguk is közvetlenül megtapasztalhatták e hatékony módszereket. Az 1,5 órás blokkban tartott tanítási órán láthatták, hogy a tanulók nagyon fegyelmezetten dolgoznak, és rendkívül toleránsak a testileg vagy értelmileg sérült társaik iránt. Mindennemű hangoskodás nélkül végezték feladataikat, melyek között volt csoportmunka, drámajáték, önálló munka egyaránt. Minden osztályban található egy pihenősarok, ahol a tanárok rétegek szerint – külön-külön foglalkoztak a tanulókkal. A többi gyerek ez idő alatt önállóan időkitöltő feladatokat végzett. Jó volt látni, hogy a tanulók mennyire nyugodtan dolgoznak. Élvezettel végezték feladataikat, melyek személyre szabottak voltak, és az optimális feltételek mellett értelmi képességeiknek megfelelően fejlesztették személyiségüket.
A pedagógusok az óralátogatás végeztével mélyreható eszmecserét folytattak magyarországi kollégáikkal a látottakkal kapcsolatban, s remélhetőleg mindannyian visznek haza a saját iskolájukba némi ízelítőt a megtapasztalt módszerek közül.
A nap hátralevő részében kulturális programként ellátogattunk a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol Ottlik és Örkény kiállítást tekintettünk meg, élvezetes előadás kíéretében.
A nap végén fáradtan ugyan, de nagyon lelkesen tértünk haza.
(Lacza Aranka pedagógus, Kossányi József Alapiskola és Óvoda, Szentpéter)
|