Apáczai Csere János Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Tantárgyverseny
Nagyvárad, 2013. május
A rendezvény fotóalbuma
2013-ban Nagyvárad látta vendégül az Apáczai Csere János Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Tantárgyverseny VI. Kárpát-medencei döntőjének résztvevőit. A május 7. és 10. között zajló rendezvényre számos tehetséges diák érkezett a Kárpát-medence magyarlakta régióiból. A verseny résztvevői felvidéki, vajdasági és erdélyi diákok voltak. Az erdélyi magyar diákok a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának díjazottjai, Felvidékről és a Vajdaságból pedig azok a tanulók érkeztek, akik valamilyen náluk szokásos, hasonló verseny győztesei. Felvidéket a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola csapata képviselte ezen a rangadó nemzetközi tantárgyversenyen, egyedüliként Szlovákiából. A versenyt a romániai Oktatási Minisztérium szervezte a Bihar Megyei Tanfelügyelősséggel közösen. Erre a versenyre a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének irodavezetője, Jókai Tibor hívta fel a figyelmünket, neki köszönhetően iskolánk életében először lehetőséget kapott, hogy Nagyváradra utazzon. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a SzMPSz vezetőségének a támogatásért.
A verseny a nagyváradi Ady Endre Líceumban zajlott. A verseny résztvevői előre megadott tematika szerint három korcsoportban, egyéni és csapatversenyekben bizonyíthatták tudásukat, tehetségüket. A 7-8. évfolyam diákjai Arany János válogatott balladáiból készültek. A 9-10. évfolyam diákjai Janus Pannonius válogatott verseiből, a 11-12. évfolyam diákjai pedig Juhász Gyula összes költeményeiből mérték fel ismereteiket. A megadott témakörök alapján a versenybizottság állította össze a háromórás írásbeli dolgozat feladatait.
A csapatversenyen a versenyzőknek Szent László legendákat, illetve Arany János balladákat kellett dramatizálni.
A verseny következő, és egyben utolsó egyéni szakasza a versmondás volt. A 7-8. osztályosok Arany János és Petőfi Sándor lírai költeményeiből, a 9-12. osztályos tanulók pedig a Holnap című antológia verseiből adtak elő. A zsűri tagjai külön értékelték a csapat és az egyéni teljesítményeket. A verseny egy napot vett igénybe.
Az első nap a megérkezésről, elszállásolásról szólt. A nagyváradi Continental Forum Hotel biztosította a szállást a résztvevők számára. A második napon zajlott a verseny, a harmadik napon pedig, míg az arra hivatott bizottság a dolgozatokat javította, addig a versenyzők és kísérőik egy érmelléki kiránduláson vettek részt. Az autóbusz első megállója Székelyhíd volt, aztán következett Albis, majd Szalacs, Érmihályfalva és végül Érsemjén, Kazinczy Ferenc szülőfaluja.
Az utolsó napon a díjkiosztáson minden résztvevő érdem szerint kapott emléklapot, oklevelet. A tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai a következő eredményeket érték el ezen a versenyen:
I. Szövegalkotás - Dolgozatírás - Antal Réka - 3.hely
II. Dramatizálás - Csízi Lilla, Hegyi Dániel, Csutor Szabina - 1. hely
III. Versmondás - Csízi Lilla - 3. hely, Antal Réka - dicséretben részesült
A díjátadón jelen volt dr. Selyem Zsuzsa, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Tanszékének oktatója, valamint a verseny elnöke, Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes, Ferkő Emília, a Tanügyminisztérium Kisebbségi Főosztályának szaktanácsadója, Ile Erzsébet Bihar megyei szaktanfelügyelő, Tóth Márta, az Ady líceum igazgatója és Szabó Ödön parlamenti képviselő, aki az RMDSZ különdíjait adta át a versenyzőknek.
A díjkiosztó ünnepségen az is elhangzott, hogy a VII. Apáczai Csere János Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Tantárgyverseny 2014 tavaszán Hunyad megyében lesz megrendezve.
Mgr. Nagy Edina
a Kazinczy Ferenc MTNYA pedagógusa
A rendezvény fotóalbuma
|