Sajó Károly kárpát-medencei természetvédelmi csapatverseny
Gúta, 2015. április 23.
A rendezvény fotóalbuma
2015. április 23-án került megrendezésre a Sajó Károly kárpát-medencei természetvédelmi csapatverseny felvidéki döntője a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában valamint Gúta város vezetésének köszönhetően a városháza nagytermében.
A verseny szlovákiai kiírója a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Fő védnökeink Magyarországról a Természetbúvár magazin és a Magyar Földrajzi Társaság. A verseny a Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai támogatásával és fővédnökségével valósult meg.
A verseny célja a komplex környezettudatos szemlélet kialakítása és elmélyítése, a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettség kialakítása, a környezetünkért érzett közös felelősség felébresztése valamint a tehetségfejlesztés.
A verseny csapatverseny, ahol a csapat három tagból áll, a versenykiírás értelmében az alapiskolák 7.-9., illetve a nyolcéves gimnáziumok 2.-4. évfolyamos tanulói jelentkezhettek. A szlovákiai döntőre idén 20 csapat nevezett be Rozsnyótól Dunaszerdahelyig.
Acsapatok három, egymástól elkülönülő részében bizonyították tudásukat.
- Írásbeli teszt, ami a környezetvédelmi alapfogalmak, folyamatok, összefüggések ismeretét és a Természetbúvár magazin utolsó évfolyamában megjelent cikkek tartalmát vizsgálta.
- A csapatok plakát segítségével próbálták meg felhívni a figyelmet a korunk egyik nagy problémájára, a népességrobbanásra. Minden csapat művészi elemekkel tarkított, a fiatalok ízlésvilágát és életvezetését tükröző plakátokat hozott magával.
- A szóbeli részben a versenyzők a lakóhelyi vagy környéki környezetvédelmi problémák feltárását, kutatását prezentálták számítógépen kivetíthető bemutatókkal illusztrálva. Az előadások témája változatos, érdekes volt. A legtöbb csapat korához mérten megpróbált kutatni a témájában (kísérlettel, saját fényképekkel, kérdőíves felméréssel) és az eredményeket összegezték munkájuk végén.
A felsoroltakból is látszik, hogy a felkészítő tanárok méltán tarthatják magukat tehetséggondozónak. A felkészülés komoly energiabefektetést igényel tanár és diák részéről egyaránt.
A zsűritalkotó szakemberek: Garancsy Mihály, a Természetbúvár magazin főszerkesztő helyettese, Peimli Piroska a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársa, Iványi Ákos a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. közönségkapcsolati megbízottja valamint Palkovics Annamária a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola pedagógusaivoltak.
Az idei két legjobb csapat döntésük alapján a Katona Mihály Alapiskola csapata volt Búcsról (felkészítő tanár: Csákvári Zoltán) és a Vámbéry Ármin Alapiskola csapata volt Dunaszerdahelyről (felkészítő tanár: György Judit), akik meghívást nyerteka kárpát-medencei döntőre, amit rendszeresen Győrben rendeznek. A legjobb előadónak választott gútai Korvin Mátyás Alapiskola tanulója lett Szabó Csilla (felkészítő tanár: Csepi Andrea), aki Horváth Árpád, Gúta város polgármestere által felajánlott különdíjban részesült.
Jókai Tibor a SZMPSZ elnöke a megnyitón elismerte, a verseny színvonala évről-évre nő. A felkészítő tanárok, diákok egymástól tanulnak, az ötleteket továbbgondolva, fejlesztve szebbet, jobbat alkotnak. Megállapította, hogy a felvidéki magyar diákok, tanárok természetszeretete, környezettudatossága vitathatatlan. Köszönetét fejezte ki Gúta város vezetőségének a verseny megvalósításában való részvételért.
PaedDr. Bagita Judit,
szervező, a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola igazgatónője
|