|
![](/szmpsz/common/pic/banner_main.jpg)
Az SZMPSZ Országos Elnökségének levele Ján Mikolaj oktatási miniszterhez a földrajzi nevek használatáról a MTNY iskolák tankönyveiben
(magyar nyelvű változat)
Tisztelt miniszter Úr!
A magyar tanítási nyelvű iskolák pedagógusai aggályokkal fogadták Önnek a médiumokban kifejtett álláspontját a földrajzi nevek használatáról a MTNY iskolák tankönyveiben, és az eddigi tankönyvek újakra cserélésével kapcsolatban.
Álláspontjának megfogalmazásakor Ön a SZNT 270/1995 számú nyelvtörvényének 3.§-a 3.bekezdésének d) pontjára és a földrajzi nevek megvalósított standardizációjára hivatkozik. Ebből a nézőpontból jutott arra a megállapításra, hogy a tankönyvekben a földrajzi megnevezéseket minden esetben államnyelven szükséges használni.
Bár nem tudunk egyetérteni azzal, hogy ebben a felfogásban Ön az oktatási folyamatot a hivatalos érintkezés egyik formájaként értelmezi, az eddig bevált kétnyelvű gyakorlat formájában elfogadhatónak tartjuk a szlovák nyelvű megjelölést. A kétnyelvű használat ugyanis figyelembe veszi a pedagógiai, szakmai, életkori és kultúrtörténeti vonatkozásokat, összhangot teremt a nemzetközi megállapodásokkal, például a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménnyel és a Regionális vagy kisebbségi nyelvek Európai Chartájával. A tankönyveknek a földrajzi megnevezések módosításával történő újrakiadását szélsőséges, s anyagi vonatkozásban indokolatlan megoldásnak tartjuk.
Szövetségünknek nem célja a művi úton, ideológiai és politikai célzattal gerjesztett probléma kiélezése, mely csupán a szlovák-magyar konfliktus kiszélesítéséhez és elmélyítéséhez vezetne. Úgy gondoljuk, hogy a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken élő kisebbségek nyugodt mindennapjaiba való beavatkozás, jogaiknak korlátozása a múlt kelléktárába tartozik. Az anyanyelvi művelődés zavartalan biztosításának az EU tagországában magától értetődőnek kell lennie.
Tisztelt miniszter Úr! A közép-európai térség népei által használatos földrajzi megnevezések kulturális és történelmi gyökerűek, elfogadásuk egymás kölcsönös megismerését szolgálják, illetve kellene szolgálniuk. Példaként említem, hogy a Bratislava, Pressburg-Prepork, Pozsony megjelölések egyaránt részét alkotják a város múltjának és jelenének. Mindannyiunk műveltségéhez hozzá tartoznak, mint a Dunaj, a Donau, vagy a Duna megnevezések. Sem a várost, sem a folyót, sem egyéb földrajzi megjelölést nincs joga egyetlen itt élő nemzetnek sem kisajátítania, hiszen az mindannyiunk közös kincse. Európa büszke etnikai sajátosságaira, multikulturális jellegével a toleranciára és az együttműködésre épül. Ezért kérjük Önt álláspontjának átértékelésére.
Az SZMPSZ Országos Elnökségének nevében
Pék László, elnök
Komárom, 2007. október 5.
|
|
|
|