|
![](/szmpsz/common/pic/banner_main.jpg)
Komáromi Regionális Pedagógiai Központ
V. Regionális Szakmai Napok
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Regionális Pedagógiai Központja megalakulása óta /2003/ töretlen lelkesedéssel szervezi a régiójába tartozó pedagógusok /komáromi, érsekújvári, lévai járások/ szakmai továbbképzését, és társszervezője az SZMPSZ Központi Irodája által szervezett számos országos rendezvénynek.
Ez év őszén ötödik alkalommal került megrendezésre a Regionális Szakmai Napok őszi rendezvénysorozata, amelyen egész napos szakmai továbbképzéseket szerveztek a komáromi, érsekújvári és lévai TV pedagógusai részére.
Jókai Tibor a Komáromi Regionális Pedagógiai Központ vezetője elmondta, hogy hagyományosan intézményekbe kihelyezve végzik a pedagógusok szakmai továbbképzését – a régiók iskoláiból, óvodáiból, a területi választmányoktól érkezett igényekkel összhangban.
1.
Augusztus 29-én Nemesócsán a Móra Ferenc MTNY Alapiskolában „Az iskolák új arculata” címmel tanévkezdő szakmai tréningre került sor. A továbbképzés vezetője a nyári egyetemekről jól ismert előadó Kárpáthy Magdolna volt.
A képzés során az előadó rávilágított arra, hogy korunk emberének nem a passzív lexikális tudás nyújtja az érvényesülés lehetőségét, hanem az elsajátított ismeretek egyéni kreatív módon való felhasználása. A pedagógus a gyermeki személyiség egyediségét felismerve válassza meg a megközelítés leghatékonyabb módját.
A továbbképzésen közel 40 pedagógus vett részt a komáromi, dunaszerdahelyi, érsekújvári és galántai járásokból.
(Képes beszámoló a galériában.)
2.
Október 5-én Zselízen a helyi MTNY Gimnázium társszervezésében „A földrajztól a geometriákig, avagy Nem-euklideszi kalandok a rajzgömbön” címmel Lénárt Istvánt az ELTE tanára, oktatáskutató, a Lénárt rajzgömb megalkotója tartott egész napos szakmai továbbképzést. A továbbképzés résztvevői a nap során régi, 8-900 éves térképeket csodálhattak meg, nyomon követhették, hogyan változott az európai emberek földrajztudása.
A gömbölyű Föld tanulmányozásához gömbi geometriára van szükség. Az előadó bemutatta a gömbi rajzeszközök használatát, s közben azt is tisztázta, hogyan definiálhatjuk a gömbön a legegyszerűbb elemeket, két gömbi főkörnek hány metszéspontja lehet.
(Képes beszámoló a galériában.)
3.
November 10-én a Hetényen a helyi MTNY Alapiskolában Szép Erzsébet vezetésével az iskolai bábcsoportokat irányító pedagógusok találkoztak egy egész napos szakmai foglalkozáson, ahol a különböző típusú bábok elkészítésével ismerkedtek. A foglalkozás célja a bábozás során használható bábtípusok elkészítése és alkalmazása, valamint a bábozás, mint iskolai köri tevékenység során a gyermeki személyiség és kreativitás fejlesztése. A szakmai foglalkozáson 15 pedagógus vett részt.
(Képes beszámoló a galériában.)
4.
November 15-én Érsekújvárban a Czuczor Gergely MTNY Alapiskolában és november 16-án Léván a Juhász Gyula MTNY Alapiskolában a Gyermeki fantázia s a vizuális nevelés fejlesztését szolgáló foglalkozáson vehettek részt az érdeklődő pedagógusok: óvónők, nevelőnők, tanítók és tanárok L. Ritók Nóra és Török Zita művésztanárok által vezetett szakmai tréningen.
A legtöbb iskolában sajnos a művészeti tantárgyak még mindig „mostohagyereknek” számítanak, s e nívós képzés célja, hogy a képzőművészet tanítása mind a gyerek, mind a pedagógus számára élményszerű legyen. A résztvevők nagyszerű képzőművészeti technikákat sajátítottak el, melyekkel jelentős mértékben fejleszthetik diákjaik rajzkészségét. A továbbképzésen 30 pedagógus vett részt az érsekújvári, komáromi és galántai járásokból.
(Képes beszámoló a galériában.)
5.
November 19-én a párkányi Ady Endre MTNY Alapiskolában Konfliktuskezelés az iskolában címmel Szekszárdi Júlia budapesti szakelőadó tartott egész napos tréninget a régió pedagógusainak.
A képzés során a résztvevők konfliktuskezelő stratégiákkal ismerkedtek, elemzéseket végeztek hogyan reagálunk azokban a helyzetekben, amikor eltérés van saját szándékaink és a mások szándékai között.
A pedagógusok tesztelték saját problématűrő képességüket is. Tesztlapon különböző szituációkat pontoztak, hogy véleményük szerint mennyire tartják ezeket súlyosnak.
A nap végén az egyik résztvevő kolléga elmondta, hogy a konfliktus életünk természetes velejárója. Felesleges ezért folyton azzal próbálkozni, hogyan lehet elkerülni az összeütközéseket. Hasznosabb, ha megtanuljuk, hogyan bánjunk ezekkel a helyzetekkel. Így csökkenthetjük a zavar, harag, sértődöttség és kudarc érzését, s helyette átélhetjük a sikeres konfliktuskezelés élményét, ami saját önbecsülésünket, önbizalmunkat is megerősíti. Pedagógusként, pedig feladatunk: megtanítani erre diákjainkat.
(Képes beszámoló a galériában.)
|
|
|
|