Iskolavezetők Országos Társulása
Fibi Sándor felvezető írása
Tisztelt Kollégák!
A szlovákiai oktatásügy jelenlegi helyzete, a meg nem oldott problémák halmaza, a szükséges átfogó érvényű jogi normák
hiánya mindannyiunk előtt ismert. A helyzet megoldásának mikéntje várhatóan a politikai erőviszonyok alakulásának függvénye marad
az elkövetkező időszakban is, ezért a magyar nemzetiségi iskolák ügye iránt elkötelezett szakemberek számára nem lehet mindegy,
hogy az oktatásügy jövőjét szabályozó új jogi normák milyen kompetenciákat biztosítanak a nemzetiségi iskolák felelős képviselői
számára, milyen irányban, milyen tartalommal szándékozzák szabályozni nemzetiségünk jövőjét.
Kötelességünknek érezzük megfogalmazni, megjeleníteni a szlovákiai magyar iskolák és oktatásügyi intézmények közös sajátos érdekeit,
és érvényesíteni ezen érdekeket a döntéseket előkészítő és döntéshozó szervek megfelelő szintjein.
Főként ezek a gondolatok vezérelték azokat az iskolaigazgatókat, tanügyi hivatalok vezetőit és szakdolgozóit, akik szeptember 2-án a
szlovákiai magyar iskolák füleki országos tanévnyitó eloestéjén 42 alapítótaggal létrehozták az Iskolavezetők Országos Társulását.
A megalapítást elhatározó tanácskozás során megvitattuk a társulás legfőbb céljait, feladatait, szervezeti felépítését és működési rendjét.
Mindezen részterületeket beépítettük a társulás alapszabály - javaslatába, melynek pontos kimunkálásával, valamint a társulás tervezett
közgyűlésének előkészítésével 11 tagú előkészítő bizottságot hoztunk létre. E bizottság tagjai Bolla Károly, a Füleki Mocsáry Lajos
Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója, Csintalan Zsuzsanna, a Komáromi Eötvös Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója,
Fibi Sándor, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója, Hecht Anna, a Nagyszombati Kerületi Tanügyi
Hivatal elöljárója, Kis Berta László, a nagykaposi Erdélyi J. Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója, Kocskovics Gabriella, az Ógyallai
Társult Községek Tanügyi Hivatalának szakdolgozója, Pulen Lajos, a Kassai Magyar Tannyelvű Ipariskola és Kereskedelmi Akadémia
igazgatója, Sebők Valéria, a rimaszombati Tompa Mihály Magyar Tannyelvű Református Gimnázium igazgatónője, Szögedi Anna, a
Besztercebányai Kerületi Tanügyi Hivatal elöljárója, Varga Judit, a Karvai Magyar Tannyelvű Mezőgazdasági és Kertészeti Szakmunkásképző
Intézet igazgatónője, valamint Zirig Ferenc, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatója.
Meggyőződésünk szerint az alapító tagok jogosan várják, hogy a társulás tagjává váljanak mindazon iskolaigazgatók, pedagógusok, tanügyi
szakdolgozók, fizikai és jogi személyek, akik elhivatottságot, elkötelezettséget éreznek a magyar tanítási nyelvű iskolák és iskolai intézmények
kiemelkedően fontos ügye iránt, akik tudásuk, tapasztalataik alapján javaslataikkal, tanácsaikkal vagy bármilyen más segítő, előrevivő módon
hozzá akarnak járulni a társulás munkájának eredményességéhez. Mert mindannyiunk közös ügyéről, a felnövekvő nemzedékek,
gyermekeink, unokáink jövőjérol van szó. Kérjük tehát a megszólított szakembereket, hogy a honlapon található
Belépési nyilatkozat
kitöltésével és az SzMPSz, 94501 Komárno, P.O.BOX 49 címre történő eljuttatásával - váljanak a társaság tagjaivá.
További fontos információkat a társaság szervezeti felépítésérol, működési rendjéről, a tagok jogairól stb. a honlapon szintén megtalálható
Alapszabály - javaslatból meríthet minden érdeklődő kollégánk.
Meggyőződésünk, hogy társulásunk munkája nem lesz hiábavaló, hiszen a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szakmai és
érdekképviseleti szerveként akarunk dolgozni, hatékonyan beleszólni az oktatáspolitikai álláfoglalások kikristályosításába, a jogi normák
szükséges módosításába, az intézmények közötti együttműködés lehetőségeinek kialakításába.
Üdvözlettel Fibi Sándor
Alapszabályzat (javaslat) [.doc, 40KB]
Belépési nyilatkozat [.doc, 23KB]
|
|