ÓVODAI, ISKOLAI ADATLAPOK A 2021/2022-ES TANÉVRE
2021-09-21FELHÍVÁS: Ady Endre-ösztöndíj
2021-09-27A Szövetség a Közös Célokért Pogány Erzsébetnek, a társulás néhai igazgatójának állít emléket a Pogány Erzsébet-díj adományozásával.
A díjra olyan személyeket lehet javasolni, akik legalább tíz éve részt vesznek a civil életben, akik a közösségépítésben és szervezésben példamutató, fáradhatatlan tevékenységet folytatnak vagy folytattak, és munkásságuk a Felvidékhez kapcsolódik.
Háttéremberek kitüntetése ez, mint ahogy Pogány Erzsébet is mindig jó háttérembernek tartotta magát, aki a megfelelő célokért, feladatokért a háttérben tevékenykedett. Mások ügyeit mindig jó szívvel segítette. A közéletet alakító személyiségének jellemzői voltak a következetesség, a tudatosság, valamint az elkötelezettség. Pogány Erzsébet olyan példakép, aki meggyőződéssel, másokat lelkesítve vallotta, hogy a közösségünkért végzett kemény és kitartó munka lehet eredményes. Soha ki nem fogyott az ötletekből, javaslatokból, kereste, mit lehetne és kellene tenni a felvidéki magyarságért.
Az elismerés első átadására 2021. november 19-én, Erzsébet-napkor kerül sor.
A díjazás üzenetének értékét tovább erősíti, hogy 2001-ben ezen a napon jegyezte be a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma azt a hálózatot, amelynek működtetésére és fenntartására Pogány Erzsébet feltette az életét. Ezt követően pedig évente mindig a november 19-hez legközelebb eső pénteki napon, ünnepélyes és nyilvános keretek között adományozzák a díjat.
A Szövetség a Közös Célokért társulás által megalakított héttagú kuratórium az idei évben első alkalommal keresi a Pogány Erzsébet-díjra legérdemesebb embert.
A kuratórium tagjai: Fekete Irén elnök, Hideghéthy Andrea titkár, valamint Pogány Tibor, Csémi Szilárd, Mézes Rudolf, Bárdos Gyula és Ladányi Lajos.
Javaslatot a díjazott személyére elsősorban a SZAKC tagszervezeteinek vezetői, valamint tagjai tehetnek kizárólag az arra szolgáló űrlapon. Amennyiben magánszemély tesz javaslatot a jelölésre, jelölését legalább egy SZAKC tagszervezetnek is támogatnia kell. Ezúton kérjük a tagszervezetek együttműködését, hogy segítsék a jelölő magánszemélyeket is az űrlap kitöltésében és ilyen esetben az űrlap megfelelő részében indokolják, miért támogatják az adott jelölést.
A jelölést elektronikus formában az alábbi Google-űrlap kitöltésével lehet elküldeni 2021. szeptember 10. és 2021. október 10. között.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSekB-FuA4pRW5EZu35ganjJqANW9FtI5uFKriAgIHp8CdVv4g/viewform