Felhívás pedagógusoknak előadás, műhelymunka, szakmai tréning megtartására
2020-10-05
Ózonfertőtlenítés
2020-10-06
Minden elem

Királyhelmeciek a második helyen

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett, idén rendhagyóan online módon zajló Nagy Nyári Határtalanul Vetélkedőben számunkra is kiváló eredmény született.

A budapesti Szent Benedek Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola után

a dobogó második fokára lephetett fel a Királyhelmeci Gimnázium csapata.

E fantasztikus eredményhez gratulálunk az intézményt képviselő diákoknak és pedagógusaiknak, felkészítőiknek!

Remekül teljesített a vajdasági (zentai) Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium és a székelyföldi (csíkszeredai) Márton Áron Főgimnázium csapata is, hiszen ők osztoztak a harmadik helyen.

A vetélkedő több tízezer fiatalt mozgatott meg az anyaországban és határon túl, akik a magyar történelem, irodalom, néprajz, földrajz területén tehették próbára tudásukat. A feladatokat összekötötte az összetartozás üzenete.

A virtuális vetélkedőt a diákok a Határtalanul Program közösségi felületein követhették élőben, az eseményen tinisztárok és neves művészek is szerepeltek, többek közt St. Martin, Rakonczai Viktor, Pál István “Szalonna”, a székelyudvarhelyi Baba Monyo zenekar. A verseny legjobbjai pénzjutalomban, és értékes nyereményekben (az osztálynak szóló hétvégi kirándulásban, ajándékcsomagokban) részesültek.

A 2019 végén meghirdetett Határtalanul középiskolai vetélkedővel és a 2020-as Nagy Nyári Határtalanul Vetélkedővel a Nemzetpolitikai Államtitkárság már több mint 100 ezer fiatalt ért el. A program célja, hogy a tanulás és verseny mellett elősegítsük az anyaországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolaterősítést.

A Nagy Nyári Határtalanul Vetélkedő 2020 – as döntőjének eseményeit az érdeklődők itt nézhetik vissza: