A szokásos októberi kezdés helyett a játék április 3-án, pénteken 17 órakor indul.
Az átütemezés célja, hogy a külhoni területeken otthonaikban tartózkodó kisgyerekes családok a játékban való részvétellel is tartalmas időt töltsenek együtt, ezáltal is lehetőséget biztosítva számukra a közös tanulásra és játékra.
Az előző évekhez hasonlóan a versenyben 6-10 éves óvodások és kisiskolások vehetnek részt, akiknek nyolc héten át számítógépről elvégezhető feladatokat kell megoldaniuk.
Az idei játékban több feladat célja, hogy a gyerekek is megértsék, mi zajlik jelenleg a világban és a helyzetet maguk is megértéssel és fegyelmezetten kezeljék.
Több olyan feladat van, ahol a gyerekeknek házi órarendet kell összeállítani, vagy épp a hálát kifejező szívet kell festeni és ablakukba ragasztva köszönni meg ezzel az egészségünket, biztonságunkat és ellátásunkat segítők munkáját.
A 100 legügyesebb, legtöbb pontot összegyűjtő játékos 100 000 forint értékű Csodasarkot – fejlesztőjátékokat és gyerekkönyveket tartalmazó csomagot – nyer saját óvodai, osztály- vagy iskolaközösségének, de a legjobb 100-at követő 300 játékos is értékes könyvjutalomban részesül.
A nagy népszerűségnek örvendő online vetélkedőt 2013 óta hirdeti meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A játékban évente rendszerint többezer külhoni magyar gyerek vesz részt.