A komáromi Jókai Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Komárom Város, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület és a Városi Művelődési Központ 2016. június 18-án a Jókai Napok kísérő rendezvényeként meghirdeti a IX. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált.
Kaszás Attila, a sajnálatosan fiatalon elhunyt kiváló színművész emlékének szentelt fesztivál nemzetközivé vált, célja felfedezni a kiemelkedően tehetséges, fiatal versmondókat a Kárpát-medencében. Az iskolai fordulókon legjobban szereplő 3 tanulót várjuk az országos döntőbe.
A versenyt három kategóriában rendezzük meg:
I. kategória: az alapiskolák 1.- 4. oszt. tanulói
II. kategória: az alapiskolák 5. -9. oszt tanulói valamint a nyolcosztályos gimnáziumok 1.– 4. oszt. tanulói
III. kategória: középiskolák 1.- 4. oszt. tanulói
A diákok két verssel készülnek. A kötelező verset Vörösmarty Mihály alkotásaiból kell választaniuk, valamint egy tetszés szerinti költeményt.
Mindkettőt elmondják, majd a versenyzőket teljesítményük alapján a zsűri minősítő sávokba (arany, ezüst, bronz) sorolja. A zsűri tagjai között most is helyet foglalnak neves budapesti színművészek, Kaszás Attila egykori pályatársai.