A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége megrendüléssel búcsúzik Majer Péter mérnöktől, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola elkötelezett, céltudatos, fájdalmasan korán eltávozott igazgatójától. Osztozunk a család, a munkatársak, […]
A pályázat elfogadásáról és a kifizetés lehetséges időpontjáról minden pályázó a megfelelő időben értesítést kap. Kérjük az érintettek, a szülők türelmét, valamint azt, hogy vegyék figyelembe […]
1945 – 2022 De megállt és megmaradt villám-dárdákkal átvert ég alatt változó holdak s csillagok alatt ködszürke bádog-boltozat alatt amikor állni látszott is haladt. Helytállt és […]
Idén tavasszal immár 8. alkalommal kerül megrendezésre a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét. A 2023-as Fenntarthatósági Témahét programsorozatot a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága hirdeti meg, idén április 24-28. között […]
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen a 2022/2023-as tanévben is meghirdette a nappali oktatásban részt vevő végzős tanulók számára a Szakma […]
A MentorTT Felvidéki Tehetségsegítő Tanács nevében tisztelettel meghívjuk tehetséges 7-8. évfolyamos diákjaikat a természettudományi versenyek 2022-23-as évfolyam versenyfordulóiba. Tisztelettel kérjük Önt, hogy a csatolmányban elküldött versenyfelhívásokról […]