XIII. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők 2016. július 1 – 5. között Komáromban szervezik a XIII. Jókai Mór Vers-és Prózamondó Tábort az alapiskolák tanulói részére.
Ez a tábor a verset szerető, tehetséges gyermekek tábora, mely egyben felkészülés az elkövetkező versenyekre, fesztiválokra, másrészt a gyermekek adottságainak és a tehetség kibontásának is tere.
A foglalkozásokat hazai és magyarországi szakemberek végzik. Programkínálatunkban szövegválasztás, szövegelemzés és előadás, valamint beszédtechnikai foglalkozások szerepelnek.
A tábor programját egy sümegi tanulmányút is színesíti, ezért a jelentkezőknek érvényes útlevéllel kell rendelkezniük.
A hét folyamán a tanulókra pedagógusok felügyelnek, és szervezik a táborozók szabadidejét.
A tábor részvételi díja bentlakóknak 50.- EUR, hazajáróknak 30.- EUR. A tábor ideje alatt megvalósuló tanulmányút részvételi díja 5.- EUR. A kollégiumban lakó tanulóknak napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) biztosítunk. A hazajáró tanulóknak ebédet és vacsorát biztosítunk A táborozók ellátásának további költségeit az SZMPSZ és a társszervezők pályázati forrásból fedezik.
Jelentkezni az SZMPSZ honlapján (www.szmpsz.sk) keresztül csak elektronikusan lehet 2016. június 12-ig.
Bővebb információt az SZMPSZ Központi Iroda munkatársai adnak a 035 7714 755 vagy a 035 7713 572 telefonszámokon.
Magas létszám esetén a gyerekek besorolását a különböző vers-és prózamondó versenyeken, fesztiválokon elért eredményeik, valamint a jelentkezési sorrend alapján fogjuk meghatározni.
Részletes programot a visszajelzéssel küldünk.
Szervezők