Magyarország Kormánya Határtalanul! programjának legújabb táborozási lehetősége
2018-01-15
Indul a Szakma Sztár verseny 4 helyszínen
2018-01-16
Minden elem

Lezajlott a DEMOKRÁCIA 1×1 2017 vetélkedő

 

A Nemzeti Választási Iroda és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága vetélkedőt hirdetett 2017 szeptemberben a Kárpát-medencei középiskolás diákok számára. A versenyen 14-18 éves szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai, magyar tanítási nyelvű középiskolába járó diákok vehettek részt.

A vetélkedő négyfős csapatok között, magyar nyelven zajlik. Egy iskola több csapattal is nevezhetett. A verseny célja, hogy a fiatalok átfogó ismereteket szerezzenek a következő témakörökben: demokrácia, emberi jogok, állampolgárság, választási rendszer, nemzetközi intézmények és az Európai Unió.

Az iskolai fordulókból továbbjutó csapatok a regioális fordulón  írásbeli és szóbeli feladatokat oldanak meg. Minden régióból legalább egy csapat továbbjut a budapesti fordulóra, ahol egy „örömjáték” keretében mutatkozhatnak be amely intézménylátogatással, városnézéssel, programokkal egészül ki..

A vetélkedő első fordulójába 159 csapat nevezett be. Szlovákiából 5 gimnázium 6 csapatot indított.

iskola a csapat neve felkészítő pedagógus
Salkaházy Sára Egyházi Alapiskola és Gimnázium, Szepsi POLGÁROK Szitás Erika

 

Czeglédi Péter Református Gimnázium, Léva VÉGVÁRI VITÉZEK Alt Kapczy Ildikó
Pázmány Péter Gimnázium, Érsekújvár AGYMENŐK Priskin Andrea

 

Pázmány Péter Gimnázium, Érsekújvár DEMOKRATIKUS PEGAZUS Priskin Andrea

 

Madách Imre MTNy Gimnázium,

Somorja

SAMARIA Óváry Péter

 

Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely HÁROM FÉRFI EGY NŐ Horváth Péter

 

 

A regionális döntőbe 60 csapat jutott tovább, tőlünk 5 csapat, név szerint a 9 . helyen a „Három férfi egy nő“, a 20. helyen a „VÉGVÁRI VITÉZEK“, a 30. helyen a „Demokratikus Pegazus“, a 41.helyen a „SAMARIA“ és a 48. helyen az „Agymenők“ csapata. A szlovákiai regionális forduló 2017. november 24-én volt  Érsekújvárban a Pázmány Péter Gimnáziumban.

A győztes csapat így írt az eseményről:

Már a versenyt megelőző napok is kellemes izgalomban teltek, a megmérettetés napján pedig már teljesen felkészülve indultunk útnak.
A helyi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban zajlott le a verseny, és a kedves, szívélyes fogadtatás mindannyiunkat meglepett.
Maga a verseny több fordulóból állt. Első forduló természetesen a teszt megírása volt, amit az előre meghatározott kiegészítő anyagok alapján kellett kitöltenünk. Bár voltak könnyebb, ugyanakkor trükkös kérdések is, csapatunk gördülékenyen vette ezt az akadályt. A második feladatunk az előre elkészített és beküldött prezentációnk bemutatása volt. A mi témánk ugyan egy kicsit eltért a többi előadás témájától, hiszen csapatunk egy konkrét problémát vázolt fel, de úgy látszik, a zsűri értékelte ezt, mivel mi kaptuk erre a feladatra a legtöbb pontot. Ez után következtek a spontaneitást és éleslátást igénylő akadályok:  a frakcióvita, a tabu és az összjáték. Csapatunknak sikerült az egész verseny alatt a legtöbb pontot szereznie, s ennek köszönhetően várnak minket a döntőre, Budapestre. Véleményünk szerint sikerünk kulcsa a csapatmunka volt, hisz mindenki ott sziporkázott, ahol a tehetségét és adottságait fitogtathatta.
Még mindig hihetetlen számunkra a tény hogy nyertünk. Rengeteget fogunk készülni és mindent beleadunk majd, hogy iskolánk jó hírét Budapesten is megőrizzük.

A SAMARIA fantázianév alatt a somorjai Madách Imre Gimnázium tagja voltak Molnár Viktória, Vitálos Zsóka, Gál Zoltán, Somogyi István. Óváry Péter pedagógus irányításával sikeresen vették Budapesten is az akadályokat.

Az Országházban megtartott utolsó fordulóban a legjobb 11 csapat vett részt. A somorjai gimnázium csapata az előkelő 5. helyen végzett és az értékes tárgynyereményen kívül felkészítő tanárukkal 2018 tavaszán Brüsszelbe utazhatnak.