
A néphagyomány beépítése az óvodai és iskolai nevelő-oktató munkába
2019-05-20
V. Felvidéki Tehetségnap képekben
2019-05-26Az SZMPSZ Pozsony-Szenc Területi Választmánya idén immár ötödik alkalommal szervezte meg a módszertani napját és pedagógustalálkozóját, 2019. április 17-én Pozsonypüspökiben.
A helyi kultúrház adott otthont rendezvényünknek, mely iránt idén is nagy volt az érdeklődés, 120 pedagógus, számos vendég vett részt rajta. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével és köszöntötte a pedagógusokat Pék Zoltán, Pozsonypüspöki polgármestere, valamint két csodás szavalat is elhangzott a püspöki kisiskolások tolmácsolásában.
Nyitóelőadónk Vass Vilmos volt, aki „A motiváció új értelmezése“ címmel tartott előadása szervesen kapcsolódott az előző évek általa megnyitott témájához, rendkívül érdekes, tanulságos és jó adag humorral átszőtt előadása megadta a nap alaphangulatát.
A találkozó további részében két sokkolóan aktuális és érdekes előadás következett a 21. századi kulcskompetenciákról, a mesterséges intelligenciáról, a robotokról és a pedagógus professzió összefüggéseiről Molnár Szilárd és Szilágyi Ádám előadásában, akik Budapestről, a Digitális Pedagógiai Módszertani központból érkeztek hozzánk.
A délutáni program kulturális csemegével folytatódott, Gál Tamás előadásában néztük meg a Dorottya c. darabot, majd ellátogattunk a pozsonypüspöki Infocentrumba, ahol Csanaky Eleonóra tartott egy előadást a püspöki stációkról és kalauzolt bennünket egy helytörténeti és néprajzi kiállításon is. Természetesen a nap folyamán jutott idő egy kis ismerkedésre, baráti beszélgetésre és tapasztalatcserére is. A vendéglátásról a házigazda pozsonypüspöki alapiskola tanári kara és a lelkes szülők gondoskodtak.
Morvay Katalin, a TV elnöke